Takarítással, fokozott rendőri jelenléttel és komplex járatellenőrzéssel tartott összehangolt akciót a BKK csütörtökön a Déli pályaudvar környékén, ahol megtisztították az aluljárót és a megállókat. A Menhely Alapítvány pedig elhelyezést biztosított a rászorulóknak. A háromnapos járatellenőrzés szombatig tart, és kiterjed a jegycsalásra, a közösségi közlekedés rendjének megsértésére és a járművek állapotának vizsgálatára is.
Takarítással, fokozott helyszíni jelenléttel és komplex járatellenőrzéssel zajlott összehangolt akció csütörtökön a Déli pályaudvar környékén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kezdeményezésére több partner együttműködésével – közölte a társaság az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az akció során megtisztították a pályaudvar aluljárószintjét, a kerengő területét, a lépcsőfeljárót és a villamosmegállókat, a rendőrök és a közterület-felügyelők – a MÁV-csoport támogatásával – ellenőrizték a területet, a megállókat és a környező utcákat, kiemelt figyelmet fordítva a közösségi közlekedési megállókban a tiltott dohányzás visszaszorítására, a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata az utcai gondozószolgálat közreműködésével pedig segítséget és elhelyezést biztosított a rászorulóknak.
A kezdeményezés részeként csütörtöktől szombatig háromnapos járatellenőrzés is zajlik a Déli pályaudvar térségében: a jegyek és bérletek ellenőrzésén túl az utazási feltételeket megszegő, a közösségi közlekedés rendjét zavaró emberek kiszűrésére, valamint a járművek állapotának és tisztaságának vizsgálatára is hangsúlyt fektetnek – tették hozzá.
A BKK 2021 óta kezdeményezi a forgalmas közlekedési csomópontok soron kívüli nagytakarítását és összehangolt ellenőrzését, idén eddig már tíz kiemelt helyszínen zajlott hasonló akció, amely a köztisztasági és közrendvédelmi akciókon túl magában foglalja a közösségi közlekedési járatok, a megállók, a metróállomások, valamint a buszsávok rendszeres ellenőrzését is – olvasható a közleményben.
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
