Duchenne-színdrómával küzd Rostás Dávid mégis a remény vezeti 2026-ban is

Duchenne-színdrómával küzd Rostás Dávid mégis a remény vezeti 2026-ban is

Újév első napján megállunk egy pillanatra, visszatekintünk az útra, amely mögöttünk van. Megköszönjük mindazt, amit kaptunk, és hálával a szívünkben indulunk tovább az új esztendő felé. Ez a nap a kezdeteké, az új reményeké és a friss lehetőségeké. Így érkezik meg az újév a Duchenne-szindrómás Dávid életébe is.  Így köszönti az országot a halálos betegséggel, Duchenne-színdrómával küzdő…

Részletek
„Mindenből olcsó napi politikát és összeesküvés-elméletet gyárt” – helyre tette Hadházy Ákost a HUNOR-program vezetője

„Mindenből olcsó napi politikát és összeesküvés-elméletet gyárt” – helyre tette Hadházy Ákost a HUNOR-program vezetője

Hadházy Ákos mindenből olcsó napi politikát és összeesküvés-elméletet gyárt”. „Újév első napján sikerült megsértenie több száz magyar tudóst, mérnököt, amikor kisszerű politikai haszonszerzéstől hajtva és egyben súlyos ismerethiányról is tanúskodva semmibe vette évekig tartó munkájukat, kutatásaikat, fejlesztéseiket” – tette hozzá.A miniszteri biztos azzal folytatta, hogy bár Hadházy szerint hazugság, hogy űrkutató nemzet lennénk, az igazság az,…

Részletek
Index – Belföld – Négyen meghaltak, miután egy vonat és autó ütközött Sátoraljaújhelynél

Index – Belföld – Négyen meghaltak, miután egy vonat és autó ütközött Sátoraljaújhelynél

Súlyos közlekedési baleset történt 2026. január 1-jén, csütörtök délután Sátoraljaújhelyen. A Szerencsről 16:04-kor elindult személyvonat (5236) a 37-es főút és a Pataki utca kereszteződésében lévő vasúti átjárónál ütközött egy személygépkocsival. A helyszínre a helyi hivatásos tűzoltók és a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki – írja a boon.hu. A MÁV-csoport Facebook-oldalán egy fotót is közzétettek a…

Részletek
Orbán Viktor faképnél hagyta a mezőnyt a Lájkok Ligájában

Orbán Viktor faképnél hagyta a mezőnyt a Lájkok Ligájában

Az Index arról ír, hogy a „Lájkok Ligája” év végi összesítése szerint Orbán Viktor új országos rekordot állított fel a Facebookon.  Elmaradt az idei karácsonyi uborkaszezon a közösségi médiában, miután a hazai politikai történések látványosan megmozgatták a pártelnökök követőbázisait. Orbán Viktor új országos csúcsot döntött a Facebookon, miközben más platformokon kiélezett verseny alakult ki a…

Részletek
Kiderült, hogy milyen katonai eszközöket loptak el a Sárkányok Kabul felett forgatásán

Kiderült, hogy milyen katonai eszközöket loptak el a Sárkányok Kabul felett forgatásán

Rendőröket hívtak a Sárkányok Kabul felett című akciófilm forgatására a honvédség újdörögdi romvárosába 2024 őszén, miután nyoma veszett két szenzitív haditechnikai eszköznek. A Tapolcai Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, de egészen mostanáig senki nem árulta el, hogy mégis milyen eszközök tűntek el. Szeptember eleje óta nyomozzuk a választ. A Honvédelmi Minisztérium és a film producere,…

Részletek
Tragédia történt: Orbán Viktor részvétét nyilvánította

Tragédia történt: Orbán Viktor részvétét nyilvánította

Több tucatnyian meghaltak és mintegy százan súlyosan megsérültek abban a tűzvészben, amely Újév hajnalán pusztított a délnyugat-svájci Crans-Montana síparadicsom egyik bárjában. A tűz másfél órával éjfél után keletkezett a Constellation nevű népszerű bárban. A példátlanul súlyos esethez nagyon sok rendőrt, mentőt és tűzoltót kellett a helyszínre küldeni, több helikopter is érkezett, és sok sérültet szállítottak…

Részletek
A 2026-os választások fő kérdése nem az, szereti-e valaki Orbán Viktort és kormányát

A 2026-os választások fő kérdése nem az, szereti-e valaki Orbán Viktort és kormányát

A patrióta közösséghez intézett felhívást Rákay Philip. Facebook-bejegyzésében felvázolta, miért létkérdés, hogy az áprilisi választásokon ismét Orbán Viktor és a kormánypártok nyerjenek. „Sorsdöntő év áll előttünk. 2026 tavaszán az lesz a tét: marad-e hazánk? Megmarad-e olyannak, amilyennek rajongásig szeretjük, a csodálatosan egyedülálló nyelvünkkel, a kultúránkkal, keresztény értékrendünkkel, az előttünk itt járt nemzedékek legnagyobb tetteivel, vívmányaival, közös…

Részletek
Index – Belföld – Négyen meghaltak, miután egy vonat és autó ütközött Sátoraljaújhelynél

Index – Belföld – Négyen meghaltak, miután egy vonat és autó ütközött Sátoraljaújhelynél

Súlyos közlekedési baleset történt 2026. január 1-jén, csütörtök délután Sátoraljaújhelyen. A Szerencsről 16:04-kor elindult személyvonat (5236) a 37-es főút és a Pataki utca kereszteződésében lévő vasúti átjárónál ütközött egy személygépkocsival. A helyszínre a helyi hivatásos tűzoltók és a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki – írja a boon.hu. A MÁV-csoport Facebook-oldalán egy fotót is közzétettek a…

Részletek
Háború vagy béke – Orbán Viktor szerint ez lesz a 2026-os választás tétje

Háború vagy béke – Orbán Viktor szerint ez lesz a 2026-os választás tétje

Orbán Viktor a közösségi oldalán arról beszél az egyik videós üzenetében, hogy a 2026-os országgyűlési választás azt a sorsdöntő kérdést állítja Magyarország elé, hogy kimarad-e az ország a háborúból, vagy csatlakozik a brüsszeli háborús politikához. A miniszterelnök szerint a 2026-os országgyűlési választás tétje nem pártpolitikai kérdés, hanem Magyarország jövőjeként, a háború vagy béke kérdésének eldöntése….

Részletek
A piros jelzés ellenére behajtottak a vasúti átjáróba, az autó mind a négy utasa meghalt

A piros jelzés ellenére behajtottak a vasúti átjáróba, az autó mind a négy utasa meghalt

Összeütközött a Szerencsről Sátoraljaújhelyre tartó délutáni vonat egy autóval az egyik sátoraljaújhelyi vasúti átjáróban. A MÁV közleménye szerint a fénysorompó jól működött, és tilosat jelzett, az autó mind a négy utasa meghalt. A vonat utasai nem sérültek meg, őket a Katasztrófavédelem munkatársai segítették le. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt – várhatóan csütörtök…

Részletek