
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, több órás késéssel, és még így is némi hiánnyal kikerültek Magyar Péter jelöltjei, akiknek sorsáról a követkető napokban a hirdetmény szerint a Tisza-szimpatizánsok döntenek majd. Demeter Szilárd politikai elemző is reagált a jelöltállítás első szakaszára. Mint fogalmazott, „örvendezik a HVG, hogy a Tisza-jelöltek között sok az értelmiségi”. Majd ehhez fűzött néhány megjegyzést.Rámutatottt, hogy „Magyar Péter nagy tragédiája, hogy nincs 106 Magyar Péter (vagyis hát tudja a fene, éppen hányan van)”. Majd azzal folytatta, „mivel 105 nem Magyar Péter az 105 hibalehetőség (olv. „agyhalott” – by MP), ezért Magyar Péter eddigi vezetői gyakorlata alapján vagy papagájkommandót csinál belőlük, vagy súlyosan korlátozni fogja a szólás– és véleményszabadságukat”. „Ez ugyanaz a magyar baloldali hagyomány: anno így építették a kommunizmust is, csak Lukács György helyett Nagy Ervin jutott nekik (nekünk).
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
