Index – Belföld – Két férfi elrabolt, majd kirabolt egy idős embert Biatorbágyon

Index – Belföld – Két férfi elrabolt, majd kirabolt egy idős embert Biatorbágyon


Két emberrablót is elfogtak a Terrorelhárítási Központ munkatársai november 13-án, miután előtte való nap egy biatorbágyi parkolóból autójukban vittek el egy idős férfit – közölte a police.hu.

A sértettel egy bevásárlóközpont parkolójában találkozott az egyik elkövető azzal az ürüggyel, hogy papírokat szeretne megmutatni neki a parkolóban álló autójában. Amikor a járműhöz értek, a másik gyanúsított megütötte az idős férfit, majd közösen a kocsiba ültették.

Utazás közben folyamatosan bántalmazták az áldozatot, verték, továbbá telefonzsinórral fojtogatták. Azt ismételgették neki, hogy meg fogják ölni, továbbá 250 ezer eurót követeltek tőle. Még a férfi feleségét is felhívták, akitől követelték a pénzt, amennyiben nem adja oda, férjét pincébe zárják, ahonnan nem fog élve kijutni. 

Az emberrablók Ercsi közelében álltak meg, ahol 20 ezer eurót elvettek az áldozattól, majd visszavitték Biatorbágyra, és szabadon engedték.

A nyomozók az eset után több tanút is kihallgattak és kamerafelvételeket néztek vissza. Rövid időn belül azonosították az elkövetőket, a 23 éves R. Ákost és a 27 éves B. Danijelt. A két férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el Budapesten.

A rendőrök egy személyautót, illetve 2800 eurót foglaltak le a nyomozás során. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberrablás és jelentős értékre elkövetett rablás miatt indított büntetőeljárást. Gyanúsítottként kihallgatták, továbbá őrizetbe vették őket. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.