A hétvégi havazás sokakat csábított túrázni, pedig a Börzsöny Speciális Mentők előre figyelmeztettek a sáros, csúszós utakra és a megnövekedett veszélyekre. A figyelmeztetések ellenére sokan nem készültek fel megfelelően, ezért a hegyimentőknek több bajbajutottat is le kellett kísérniük.
A Börzsöny Speciális Mentők honlapjukon már előre felhívták a figyelmet arra, hogy a havazás miatt a túrázás most fokozott kockázattal jár, mivel a hóhatár alatti részek az elmúlt napok esői miatt feláztak és csúszóssá váltak, ami jelentősen lassíthatja a haladást.
A hegyimentők a konkrét veszélyeket is ismertették, azonban sokan nem számoltak a kedvezőtlen körülményekkel. Szombat délután egy Facebook-bejegyzésben ismét arra kérték a túrázókat és a szánkózni készülőket, hogy továbbra is csak alapos felkészüléssel induljanak útnak. Továbbá közölték, hogy:
A hegyimentőknek kora délutánig már négy személyt kellett lehozniuk kimerültség, átázás miatt…
A Börzsöny mellett a Bakonyban is fennakadást okozott a havazás. Mint arról korábban beszámoltunk, a Bakonyban több jármű akadt el a havazás miatt szombaton. Többek között egy személygépkocsi csúszott az árokba, valamint egy utánfutós személyautó fordult keresztbe az úton. A Dunántúl más térségeiben több baleset történt, és az időjárási körülmények miatt számos település nem érhető el autóbusszal. Vasárnap sem enyhül a havazás az országban, akár több centiméteres hóréteg alakulhat ki.
Olvasd tovább itt: index.hu
