Index – Belföld – Orbán Viktor olyan eszközökről beszélt, amelyeknek még a létezéséről sem tud egy f…

Index – Belföld – Orbán Viktor olyan eszközökről beszélt, amelyeknek még a létezéséről sem tud egy f…


Orbán Viktor ismertette, hogy a 35 milliárd forint értékű beruházás 210 embernek ad majd magas hozzáadott értékű, a kutatás-fejlesztésre is kiterjedő, high-tech ipari sztenderdeknek megfelelő, jövőálló munkát. A kormányfő az MTI szerint hangsúlyozta:

Zalaegerszegen épül meg a Next Gen Mobility-gyáregység, amely kifejezetten az autóipar előtt álló legfontosabb kihívásokra segít majd megoldásokat találni. Zalából látják majd el Európát autóipari, informatikai és akkumulátorplatformokkal, valamint mindenfajta olyan elektronikai eszközzel, amelyről egy földi halandó nem is tudja, hogy léteznek.

Az is kiderült, hogy mindehhez Magyarország kormánya 7,8 milliárd forint támogatással járult hozzá. A vállalat az országban hatezer magyar embernek ad munkát, akik közül négyezer Zalaegerszegen dolgozik. Orbán Viktor szerint ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 15 évben a foglalkoztatási ráta Zala vármegyében 58 százalékról 73 százalékra nőtt, a nettó átlagkeresetek reálértéke pedig 9 év alatt 60 százalékkal emelkedett. Az elmúlt 5 évben Zala vármegyébe többen mennek vissza, mint amennyien elköltöznek onnan, pedig korábban folyamatos volt az elvándorlás.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy: „A gyár megnyitása, támogatása mögött mély, a gazdaságpolitika lényegét érintő elvi kérdés is meghúzódik. Hogy kell-e a magyarok pénzét ilyen beruházások támogatására költeni. Erre Magyarországon két egymástól gyökeresen eltérő válasz, két iskola létezik. Az egyik iskola szerint, ezt képviseljük mi, a magyarok pénzét az ilyen beruházások támogatásakor a lehető legjobb módon költjük el. Ugyanis mi mindig is a teljesítmény, a magas hozzáadott értékű munkahelyek és a Magyarországra érkező jó befektetések pártján álltunk. Meggyőződésünk, hogy ezek a beruházások kiszámíthatóvá és biztonságossá teszik a jövőt, hogy legyen jól fizető állás, legyen kiszámítható életpálya, legyen család, ház, gyerek, hogy alacsonyan tudjuk tartani az adókat, és hogy legyen tisztességes nyugdíj. Ezeket a célokat pontosan ilyen beruházásokkal és ilyen gyárakkal tudjuk elérni, mint amilyen gyárat a Flex épített most itt.”

Orbán Viktor ugyanakkor rámutatott, létezik egy másik iskola is, amely szerint ilyen célokra pénzt nem kell adni. „Ez egy klasszikus baloldali álláspont, amelynek a végeredményét mindenki jól ismeri: munkanélküliség, magas adók, eladósodás és végül elszegényedés” – figyelmeztetett, megjegyezve, ezt tapasztalatból mondja, mert ezt már kétszer átélte: egyszer 1998-ban Bokros Lajos után, egyszer pedig 2010-ben az őket megelőző baloldali kormány után. „Persze a végén az ilyen rossz gazdaságpolitikának a következményeit nekünk kell felszámolni, és a bajokat nekünk kell orvosolni” – fogalmazott a kormányfő.

„Mindezt Magyarország nemzeti, jobboldali kormánya garantálja a jövőben is”

A miniszterelnök kiemelte, ez a beruházás azért is nagy dolog, mert most háború pusztítja Európa keleti végeit, és ez a háború blokkolja a beruházásokat, valamint az egész Európai Unió gazdasági lehetőségeit. Ráadásul Európa nemzetközi súlya a világgazdaságban napról napra csökken, „egy új világgazdasági trend formálódik, amelynek a lapjait, úgy látom, sajnos már nem az öreg kontinensen írják”.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak Európában olyan erők, amelyek folytatni akarják a háborút, ahhoz pedig pénzre van szükség, méghozzá az európai, köztük a magyar emberek pénzére is.

Ehhez adóemelés kell, meg olyan hitel felvétele, amelynek a kamatait még az unokáink is fizetni fogják. Ha erre költjük a pénzünket, sohasem marad elegendő forrásunk arra, hogy fejlesszük az ipart, és olyan gyárakat, modern technológiákat építsünk és hozzunk be Magyarországra, mint amit a Flextronics is éppen megtett

– húzta alá Orbán Viktor, hozzátéve: a kontinens már most is vészesen le van maradva a legmodernebb technológiák terén, alig maradt olyan európai termék a világon, amely iránt valid kereslet lenne, és ami megmaradt, annak a piaci részesedése tovább zsugorodik. Ezzel szemben a Flextronics céget sikertörténetnek nevezte, évekre előre megvannak a megrendelések, tehát a gyár nemcsak felépítésével szimbolizál sikertörténetet, hanem a megrendelések miatt kódolva van, hogy a következő évek egyik nagy ipari sikere legyen.

„Bár egy kifejezetten veszélyes időszak előtt állunk Európában, ez nem jelenti azt, hogy a korszak ne kínálna lehetőségeket is a számunkra, ezeknek a lehetőségeknek feltárásában és kihasználásában Zala vármegye az élen jár” – mondta a miniszterelnök, aki egyúttal arra is kitért, hogy a Flex beszállítóinak 70 százaléka most is magyar tulajdonban van, és az itt gyártott termékek 98 százaléka exportra készül. Orbán Viktor előadása végén a beruházókhoz szólva kiemelte, a nyugodt, kiszámítható környezet, ideértve a béke és a háború kérdését, valamint a stabil iparpolitika, a stabil adórendszer és az ilyen fejlesztések, beruházások támogatásának kérdését is, „nos mindezt Magyarország nemzeti, jobboldali kormánya garantálja a jövőben is”.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Flex új gyártócsarnokának átadásán Zalaegerszegen 2025. november 25-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)