Index – Belföld – Fellélegezhetünk, megváltozik az időjárás

Index – Belföld – Fellélegezhetünk, megváltozik az időjárás


Csütörtökön a Dunántúlon napközben általában sok lesz a felhő, közben a kelet felől fölénk nyúló vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, szakadozik, és a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap – írta időjárás-előrejelzésében a HungaroMet. Csapadék nem valószínű. Az északi szelet a Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

Csütörtökön nem várható fronthatás, ugyanakkor a hideg, helyenként párás és ködös reggelek miatt felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, valamint a hidegfrontra érzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, görcsös tünet, vérnyomás-ingadozás és keringési probléma. A közlekedők száraz utakra számíthatnak, de hajnalban északon pára és köd rontja a látási viszonyokat.

A péntekre virradó éjjel az ország nagyobb részén csökken, majd pénteken napközben az ország délkeleti felén ismét növekszik a felhőzet, arrafelé néhol kisebb eső előfordulhat. Az északias szél északkeleten és a Tiszántúlon olykor megélénkül, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. Hajnalban többnyire mínusz 5, 0 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett északi völgyekben hidegebb is lehet. Kora délután 2, 7 fok valószínű.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

(Borítókép:  Szabó Réka / Index)