Egy Devecser környéki kistelepülésen élő nő tett bejelentést november 25-én délután a szomszédja ellen, aki megfenyegette őt. Az elkövető azzal az indokkal ment át a sértetthez, hogy a lányát keresi. Miután a nő nem akarta beengedni, a férfi betörte az ajtó üvegét. A felek szóváltásba keveredtek, aminek fenyegetés lett a vége: a férfi kijelentette, hogy rágyújtja a nőre a házat. A sértett elmondása szerint korábban többször is előfordult, hogy szomszédja puskával jelent meg a házánál – írja a police.hu.
A rendőrség másnap délelőtt saját otthonában fogta el a nyugdíjast, akit előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A házkutatásban a nyomozók egy puskát, valamint kétszáz darab lőszert találtak, amelyeket lefoglaltak.
A férfi ellen rongálás, zaklatás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását – áll a közleményben.
Olvasd tovább itt: index.hu
