Index – Belföld – Kettészakad az ország időjárása, mutatjuk, hol készüljenek csapadékra

Index – Belföld – Kettészakad az ország időjárása, mutatjuk, hol készüljenek csapadékra


Pénteken az ország délkeleti felén jellemzően erősen felhős, vagy borult, míg az északnyugati felén többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő várható – írta időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.

Késő délutántól, estétől a felhőtakaró határozottabban elkezd terjeszkedni, így egyre nagyobb területen növekedhet meg a felhőzet.

A déli, délkeleti országrészben néhol kisebb eső előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű.

Eleinte még a Tiszántúlon az északi szelet kísérhetik élénk, erős lökések, majd a déli órákra ott is mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

A Kárpát-medence időjárását a nyugat felől benyúló anticiklon, illetve délre található mediterrán ciklon együtt alakítja, hatásukra az ország északnyugati felén napos, míg délkeleten felhős, borult idő várható, de a csapadéknak kicsi az esélye.

Melegfronti hatás érvényesül, a szombat már naposabbnak ígérkezik

Pénteken gyenge melegfronti hatás érvényesül, így a frontra érzékenyeknél fejfájás, migrén, valamint vérnyomás- és keringési panaszok jelentkezhetnek, miközben a szelesebb térségekben tovább erősödhetnek ezek a tünetek, és ingerlékenység, valamint nyugtalanság is előfordulhat.

A közlekedők többfelé vizes, csúszós útakra számíthatnak az Alföldön kialakuló kisebb eső és a Dunántúl délkeleti részén megjelenő gyenge csapadék miatt. A Mecsekben havas eső vagy kevés hó sem kizárt. Hajnalban és reggel helyenként pára és köd is nehezítheti a közlekedést.

Szombaton az ország keleti, délkeleti felén többnyire zárt, másutt szakadozottabb felhőzet valószínű, mely mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek a hajnalra képződő köd feloszlása után. Kelet, délkelet felé haladva nő a – jellemzően kisebb – eső előfordulási esélye.

Ha időjárás, akkor is Index!

Megújult az Index időjárás-aloldala, amely mostantól az Index-applikációban is elérhető. Az Index saját Időjárás funkciója megbízható előrejelzéssel, radar- és műholdképpel, 24–48 órás riasztási térképpel és további bővítményekkel várja az időjáráshírek kedvelőit. Töltse le az Index-applikációt, és iratkozzon fel az időjárási riasztásokra, hogy azonnal értesüljön a lakhelyén zajló meteorológiai eseményekről!

(Borítókép:  Peter Kneffel / picture alliance / Getty Images)