
Az Évszázad mérkőzésének rövid összefoglalója. Forrás: YouTube/90 Perc
Az „Istenek alkonyához” Bozsik is hozzátette a magáét, hiszen nem csupán a szokásos ragyogó, hiba nélküli fedezetjátékát hozta, de az 50. percben be is vette Gill Merrick kapuját. Bozsik József természetesen végigjátszotta az angolok elleni visszavágót is 1954 tavaszán – amikor az angolok egy hétre jöttek és 7:1-re mentek – és társaihoz hasonlóan a világbajnoki aranyérem megszerzésének reményével utazott a nyári, svájci világbajnokságra.
Bozsik a vb-n valamennyi találkozón pályára lépett csapatunkban, annak ellenére is, hogy a Brazília elleni negyeddöntőben kiállították. Ekkor azonban még nem járt eltiltás a piros lap után, így a címvédő Uruguay elleni elődöntőben és az NSZK elleni döntőben is játszani tudott. A történet mindenki számára közismert: csapatunk 3:2-re kikapott a nyugatnémetektől, s így általános megdöbbenésre nem nyerte meg a világbajnoki címet.
Bozsik József a brazilok elleni világbajnoki negyeddöntőn, ahol Puskás távollétében a válogatott csapatkapitánya volt. Fotó: a Puskás Intézet honlapja
Az 1956-os forradalom után az Aranycsapat három világklasszisa, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán elhagyta az országot, és ugyanígy tett akkori ifjúsági válogatottunk legtöbb tagja is, holott az akkori közvetlen utánpótlás sokak szerint még az Aranycsapat eredményeinek túlszárnyalására is képes lehetett volna. Annak ellenére, hogy Bozsik József nem disszidált, a hatalom bosszúja a kádári megtorlás idején rá is lesújtott. Mivel 1956-1957 fordulóján ő is részt vett a Bp. Honvéd nem engedélyezett dél-amerikai túráján, megfosztották katonai rendfokozatától, kitüntetéseitől és lemondatták országgyűlési képviselői mandátumáról is.
A válogatottban való szerepléstől azonban szerencsére nem tiltották el, így részt vehetett az 1958-as svédországi világbajnokságon, és még további éveken keresztül pályára léphetett a címeres mezben. A nemzeti együttesben utoljára 1962. április 18-án szerepelt, ahol az ő góljával végeztünk 1:1-re Uruguay ellen a Népstadionban. Ugyanezen a nyáron végleg visszavonult, immáron a Honvédból is. Érdekesség, hogy sokáig százszoros válogatottként jegyezte őt a történetírás, ám több évtizeddel később végül hivatalos válogatott meccsnek ismertek el egy 1956-ban lejátszott Libanon–Magyarország barátságos találkozót, amelynek révén Bozsik József végül 101-szeres válogatottként tekintendő, s ezzel harmadik a magyar örökranglistán Dzsudzsák Balázs és Király Gábor mögött.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
