Csütörtökön vett újabb fordulatot a főváros–kormány vita, amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, a kormány azt szeretné, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is állapítsa meg a fizetésképtelenséget, ebben az esetben nyitottak arra, hogy csődsegélyt, pénzügyi mentőcsomagot nyújtsanak Budapestnek.
A közvetlen előzmény, hogy Karácsony Gergely kedden egy levéllel jelent meg a Karmelita kolostornál, amelyet Orbán Viktornak címzett, és a város anyagi helyzete a témája. A főpolgármester újra jelezte, hogy a kormány lépése nélkül december 31-ig tudják biztosítani a működést.
A csütörtöki Kormányinfó után Karácsony Gergely újra az újságírók elé állt, és közölte, eleget téve Gulyás Gergely kérésének, hétfőn, rendkívüli közgyűlésen fogadhatják el a határozatot, viszont az ülést a Városháza helyett a kelenföldi buszgarázsban tartják, utána a főpolgármester tüntetőkkel vonul a Karmelita kolostorhoz.
A rendkívüli ülést a Tisza Párt bojkottálta, a résztvevők pedig a vita után végül megszavazták a határozatot, ezt követően pedig elindult a demonstrálás.
19.20: Többszáz tüntető gyűlt össze a Clark Ádám téren, néhányan fáklyákkal érkeztek. A békés hangulatot néha megtöri a „mocskos Fidesz” skandálás. Elindult a vonulás a Karmelita kolostorhoz. A tüntetők a menet közepén egy meglehetősen hosszú, nemzeti színű lobogót visznek.
13
Galéria: Tüntetők vonulnak a Karmelita kolostorhozFotó: Tövissi Bence / Index
„Szabad ország, szabad Budapest” – szól a rigmus.
19.37: A Hunyadi János úton vonulnak felfelé a tüntetők, helyenként zúg a „mocskos Fidesz”, az „Orbán, takarodj” és a „hajrá, Budapest”.
19.46: Megérkezett a menet eleje a Karmelita kolostorhoz, ahol egy kordon és egy rendőrsorfal várja a tüntetőket.
20.01: Karácsony Gergely a kordonoknál átadta valakinek a közgyűlési határozatot, de ezzel nincs vége a demonstrációnak, a Karmelita kolostornál felállítottak egy kisebb színpadot.
20.14: Karácsony Gergely így kezdte beszédé:, „Ma megint bebizonyosodott, hogy csak egymásra számíthatunk, a város ereje a közösség ereje, ez legyőzhetetlen.” A főpolgármester úgy látja, a felemelt fej fontos feltétele az egyenes gerinc.
„Azért vagyunk itt, mert Magyarország kormánya meg akarja roppantani a gerincünket. Azért vagyunk itt, hogy ezt ne engedjük. A nemzet fővárosa, a csodálatos Budapest nem térdel le” – jelentette ki Karácsony Gergely, hozzátéve, megvédik a város szuverenitását, megszerzik a jussukat.
A főpolgármester szerint a kormány tudja, ha bizonyítják, hogy van élet „a kisstílű, gonosz, embertelen” rendszeren kívül, akkor a „rendszer hazugságai dőlnek”.



13
Galéria: Tüntetők vonulnak a Karmelita kolostorhozFotó: Tövissi Bence / Index
20.26: Karácsony Gergely hangsúlyozta, esze ágában sincs a mostanit „a Pride csodájához” hasonlítani, de a szabadság szeretete, akarata és védelme összeköti az eseményeket. A főpolgármester a főváros pénzügyi helyzetéről úgy fogalmazott, mindenki gondoljon bele, hogyan érintené a háztartását, ha a főbérlő néhány év alatt a húszszorosára emelné a bérleti díjat. Karácsony Gergely szerint húszszorosára emelték a város terheit, sőt „ma Budapest finanszírozza a kormányt, mert többet vesznek el, mint amennyit adnak”.
Ha betartják a törvényeket, a többit megoldjuk. Ha azt fizetik ki, amire a törvény kötelezi őket, a többit bízzák ránk
– közölte Karácsony Gergely, aki leszögezte, a városért mindent elvisel és mindenre készen áll, „a város gerincét nem engedem megroppantani”.
Karácsony Gergely azt ígérte, ha januárban nem kapják meg a fizetést a főváros munkavállalói, akkor leáll a város, amibe beleremeg az ország. A főpolgármester beszéde végén elmondta, Budapestet eltolták a falig, ezért most a Karmelita faláig jöttek, de ha kell, át is mennek a falon. Karácsony Gergely jelezte, szükség esetén januárban folytatják.
20.32: Karácsony Gergely beszéde után a tüntetők többsége rögtön elhagyta a Karmelita kolostor előtti területet.
Ezzel búcsúzunk mi is, egyúttal megköszönjük olvasóink kitartó figyelmét! További szép estét kívánunk mindenkinek!
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
