Györfi András besokallt, amikor a Szent János Kórház gyermekügyeletén azzal szembesült, hogy nincs fűtés. Dühében ráírt Takács Péter államtitkárra, aki káromkodva írt vissza neki. Az érintett édesapa a Partizán vendégeként beszélt az ügyről.
Györfi András az interjú elején kiemelte, hogy a Szent János Kórház gyermekügyeletén kifogástalan volt a betegellátás. A nővérek és az orvosok egyaránt kedvesek voltak és megfelelő módon látták el az apuka 11 hónapos gyermekét. Ellenben a kórház állapota és általános hangulata rögtön kiverte a biztosítékot a férfinél. Györfi András két alapvető problémát nevezett meg a kórházzal kapcsolatban:
- kivilágítatlanság, az épület számos részén nem volt megfelelő fénymennyiség, vagy egyáltalán nem volt kivilágítás;
- a szobák állapota, ahol konkrétan nem volt fűtés.
Györfi elmondta, hogy elsősorban az indulat vezérelte, ezért írt rá Takács Péter államtitkárra, és meglepően gyorsan választ is kapott. Kiemelte, hogy a trágár stílus nem botránkoztatta meg különösebben, szerinte férfiak hajlamosak így beszélni egymás közt, de beismerte, hogy egy államtitkár akkor sem beszélhet így, ha nagy nyomás nehezedik rá.
Györfi András a sértettség helyett inkább arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a magyar közéletben a kommunikáció, kritikán aluli szintre süllyedt, melyet remekül példáz ez az ügy is. Szerinte ennek az esetnek négy szereplője van: „az egyik a Fidesz, ők szégyelljék magukat azért, hogy egy kórházban ilyen megtörténhet, a másik a Tisza, akiknek az ölébe hullott egy ajándék, jól rá is mentek és csámcsognak rajta. A harmadik a média, akik szét rage-baitelték ezt az egész ügyet. A negyedik pedig a doktornő, vagyis az egészségügy és a betegek, generálisan”.
Györfi szerint szintén óriási nívótlanság, hogy őt egyből Tisza szimpatizánsnak állították be, holott, egyik pártot sem támogatja, mégpedig azért nem, mert a felek egy kisegítő iskola szintjén kommunikálnak.
Olvasd tovább itt: index.hu
