Hallottuk, ahogy a lány sikít és könyörög

Hallottuk, ahogy a lány sikít és könyörög



December 6-án írta meg a Bama.hu, hogy a délutáni órákban egy pécsi belvárosi társasházban ámokfutást rendezett egy fiatal férfi. A szemtanúk szerint üvöltözött, megrongált egy üzletet, és halálosan fenyegetőzött. A gyanú szerint a barátnőjét is bántalmazta a feltehetően drog hatása alatt álló férfi. 

Ámokfutást rendezett egy drogos férfi Pécsen.

 

Az eseményeknek több szemtanúja is volt, köztük egy helyi vállalkozó, aki részletesen beszámolt az esetről. Állítólag a fiatalember korábban is többször került konfliktusba a helyiekkel, és folyamatos terrorban tartja a társasház lakóit is. Végül hat rendőr és mentők is érkeztek a helyszínre.

Amikor visszaértünk az üzlethez, már olyan ordibálás volt a lépcsőházból, hogy az ember azonnal tudta: itt baj van

  – nyilatkozta az üzlet tulajdonosa, aki szerint egy húsz év körüli fiatal férfi rohant ki az épületből, üvöltözve és a barátnőjét szidva, majd elindult feléjük. A szemtanúk gyorsan bementek az üvegportálos üzlethelyiségébe, de a támadó oda is utánuk ment. Teljes erőből ütötte és rúgta az ajtót, folytatva az ordibálást, közben azzal fenyegetőzve, hogy végezni fog velük. 

A férfi ezt követően a barátnőjéhez ment fel ugyanebben az épülettömbben. 

Hallottuk, ahogy a lány sikít és könyörög.

Ekkor értesítették a rendőrséget, akik 20 percen belül kiérkeztek.

Hallottuk, hogy fent próbálják lefogni. A mentősök is felmentek. Fél órán át nem lehetett lenyugtatni

– mesélte a szemtanú. 

A vélhetően drog hatása alatt álló ámokfutót végül bilincsben vitték el és kórházba szállíthatták. 

Hatvanezer forint bevételkiesésem lett azon a napon, de ez a legkevesebb. Azóta a gyerekemet is féltem. Az ember nem ezért dolgozik, hogy a saját városában rettegjen.

– mondta vállalkozó. A részletek a Bama.hu oldalán olvashatók.
 

 

Olvasd tovább itt: ripost.hu