Orbán Viktor Törökországba utazott – Erdogannal tárgyal

Orbán Viktor Törökországba utazott – Erdogannal tárgyal


Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Isztambulba utazik. A bejegyzésben mindössze annyit írt: „Vasárnap sincs pihenés. Irány Isztambul.”

A látogatás hátteréről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezetője közölte, hogy a kormányfő Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívására érkezik Törökországba, ahol hétfőn tárgyalásokat folytat. Orbán Viktor részt vesz a Törökország–Magyarország Magas Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács hetedik ülésén, amely a két ország együttműködésének legfontosabb fórumai közé tartozik.

Orbán Viktort útjára elkíséri Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki szintén közösségi oldalán reagált, mint írta, „a 2023 óta tartó stratégiai partnerségnek most újabb lendületet adunk”. A találkozó várhatóan biztonságpolitikai, védelmi és gazdasági kérdéseket is érint.

A magyar miniszterelnök az elmúlt években több alkalommal egyeztetett Erdogannal. Idén áprilisban például Antalyában találkoztak, ahol a dél felől biztosítható magyar energiaellátásról, valamint a katonai és védelmi együttműködés fejlesztéséről tárgyaltak.

A mostani látogatás részleteiről a HVG megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot; ha válasz érkezik, azt a lap közli.

Olvasd tovább itt: www.blikk.hu