Dobrev Klára, a DK elnöke egy budapesti rendezvényen mondott beszédet a DK 106 országgyűlési képviselőjelöltje előtt, ahol bejelentette pártja új kampányát az egypárti kétharmad ellen.
A pártelnök azzal kezdte beszédét, hogy kicsit több, mint négy hónap múlva egy új Magyarországra ébredhetünk, és véget érhet „a 15 éve tartó egypárti kétharmad” – felidézve, hogy annak idején éppen ezzel a céllal alapították a DK-t. Dobrev úgy fogalmazott, hogy a DK-n fog múlni, hogy ez megtörténik, vagy „ugyanabban a csapdában találjuk majd magunkat, mint amiből ki akartunk jutni”.
„Mi már akkor tudtuk, amikor a most minket támadók még a Békemeneten tapsoltak”
A DK elnöke úgy fogalmazott, hogy a DK-sok büszkék arra, hogy óellenzékiek, büszke arra, hogy soha nem szavaztak a Fideszre, soha nem dolgoztak a Fidesznek, és soha nem voltak a Fidesz rendszerének a része.
Mi már akkor tudtuk, hogy az Orbán-rendszer tönkreteszi Magyarországot, amikor a minket támadók még a Békemeneten tapsoltak. Igen, kiderült, hogy nekünk volt igazunk, és nem nekik
– fogalmazott.
Dobrev megígérte, hogy ők nem adják fel az elveiket, és nem hagyják cserben azokat, akik számítanak rájuk: a bankok jogtalan követeléseivel küzdő családokat, a multicégek által kirúgott és ki nem fizetett dolgozókat, a gyermekvédelemben lévő, pedofíliának kitett gyerekeket, valamint azokat sem, akik nem értenek egyet a határon túliak szavazati jogával, mert úgy vélik, hogy „ne szavazhasson, aki soha nem élt itt”. Dobrev elmondta, hogy a DK-sok nem mondanak le az egypárti kétharmad lebontásának igényéről.
Ne kövessük el ugyanazt a hibát, amit 2010-ben
A DK elnöke felidézte, hogy a 2010-es választás előtt hasonló volt a közhangulat, mint most, akkor is „sokan, köztük tisztességes demokraták is figyelmen kívül hagyták, hogy milyen kockázatot jelent az országra nézve az egypárti kétharmad”. Dobrev Klára arról beszélt, hogy éppen abból a reményből tudott felépülni a NER, hogy az emberek azt gondolták, az egypárti kétharmad hoz majd gyors és hatékony megoldást az ország problémáira.
És mit kaptunk? A nagy hatékonyság, a reformok és a kormányzóképesség helyett hatalommal való visszaélést, lopást, csalást, hazudozást, Magyarország tönkretételét kaptuk. Mert a vak hit és a vágyvezérelt gondolatok elfedték a kritikus gondolkodást, Orbán pedig felhatalmazást kapott az egyszemélyi teljhatalomra és az egypárti kétharmadra. Aztán már késő volt
– idézte fel.
Dobrev arra szólított fel, hogy 2026-ban az emberek ne kövessék el ugyanezt a hibát, és legyen számukra figyelmeztető jel, ha egy politikus olyanokat mond, hogy „a jogállam csak egy szó”, „a kétharmad azért kell, hogy ne kelljen annyit jogászkodni”, vagy, hogy a Fidesz csaló választási rendszere „nincs benne az 50 legfontosabb kérdésben”.
Nem elég hallani, érteni is kellene, hogy ezek az egypárti kétharmad logikájában született mondatok
– mondta Dobrev.
A DK elnöke bejelentette, hogy kampányt indítanak „Soha többé egypárti kétharmadot, soha többé teljhatalmat egy embernek!” címmel, a DK 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltje és az aktivistáik pedig kint lesznek a következő hetekben az utcákon szerte az országban.
Dobrev Klára hozzátette, hogy a DK a garancia arra, hogy „egy igazságos Magyarország épüljön az Orbán-rendszer után”.
(Borítókép: Dobrev Klára 2025. július 2-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
