A kormány minden szükséges eszközzel támogatja az ügyészség munkáját, hogy kiderüljön, a Szőlő utcai javítóintézet vezetői vagy dolgozói követtek-e el eddig fel nem tárt bűncselekményt – közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Ahogy azt Pintér Sándor belügyminiszter korábban bejelentette: azzal kapcsolatban is teljes kivizsgálást rendelt el, hogy a rendőrség hibázott-e az elmúlt években. Bárki, aki bűncselekményt követett el vagy közreműködött abban, felelni fog az igazságszolgáltatás előtt – írták.
A közlemény szerint a kormány megerősítette a gyermekvédelmi intézmények biztonságát: rendőrök, iskolaőrök gondoskodnak a kiemelt intézményekben tartózkodó gyermekek biztonságáról.
Ellepte a rendőrség az intézetet, nyilvánosságra került egy bántalmazásról készült videó
Kedden arról írtunk, hogy a nyomozó ügyészség az ügy mindenre kiterjedő, teljes körű feltárása érdekében jelenleg is több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével folytat helyszíni cselekményeket. A Szőlő utcai javítóintézet bejáratát több rendőr őrizte, és két rendőrségi furgon is parkolt az épület előtt.
A Központi Nyomozó Főügyészség kedd délutáni közleménye szerint háromra emelkedett az őrizetbe vett személyek száma. Tájékoztatásuk szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárási cselekményei továbbra is folyamatban vannak. Közölték: a kedden eljárás alá vont személyek gyanúsítotti kihallgatása részben megkezdődött.
Szintén kedden újabb egykori lakója vallott a Szőlő utcai javítóintézet visszaéléseiről: a férfi, aki még gyerekként került be az intézménybe, rendszeres fizikai bántalmazásról, megaláztatásokról és embertelen körülményekről számolt be. A volt lakó megerősítette, hogy Juhász Péter Pál volt igazgató bárkit bevihetett az intézetbe, és beszámolt titokzatos öltönyös emberekről is, akiket éjszaka kísértek be az intézménybe.
Az Index is megírta, hogy hétfőn délután benyújtotta felmondását Kovács-Buna Károly, a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója. A HVG-nek nyilatkozva az intézményvezető azt mondta, hogy a sajtóban indult „lejárató kampány” miatt lehetetlen dolgozni. Kovács-Buna Károly a DK információi szerint azok között van, akiket kedden őrizetbe vett a rendőrség.
Juhász Péter politikai-közéleti influenszer a korábban általa ígérteknek megfelelően közzétette a videót, amelyet a Szőlő utcai javítóintézet egyik tanulószobájának biztonsági kamerája rögzített. A felvételen látható, amint a posztjáról hétfőn lemondott megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly egy tizenéves fiú fejét beleveri az asztalba, amelyen aztán át is rántja, majd a földön fekve megrugdossa.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
