Bokros Lajos a Klasszis Médiának adott interjúban több olyan gazdaságpolitikai javaslat mellett állt ki, amelyek a Tisza Párt megszorításokat tartalmazó csomagjában is szerepelnek. A volt pénzügyminiszter egyebek mellett a többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, a 13. és 14. havi nyugdíj megszüntetését, valamint a nyugdíjrendszer privatizációját is indokoltnak tartja.
Bokros Lajos a Horn-kormány volt pénzügyminisztere a beszélgetés elején visszatekintett a róla elnevezett, máig vitatott Bokros-csomagra. Úgy fogalmazott, sokaknak még élénken él az emléke az akkori intézkedéseknek, és külön kiemelte:
Én nagyon nagy szeretettel és tisztelettel emlékezem meg arról a 20-30 emberről, aki ennek a tervezésében és végrehajtásában oroszlánszerepet játszott.
A nosztalgikus felütés után a jelenlegi kormány gazdaságpolitikáját bírálta, majd sorra vette azokat a pontokat, amelyekben teljes mértékben egyetért a Tisza Párt körül dolgozó közgazdászok felvetéseivel – szemlézte az interjút a Világgazdaság.
Élesen bírálja a plusz nyugdíjakat
A 13. és 14. havi nyugdíjat egyaránt feleslegesnek nevezte. A frissen elfogadott 14. havi juttatásról azt mondta:
„A 14. havi nyugdíj már kifejezetten őrültség, parasztvakítás és szemfényvesztés. (…) Csak az inflációt fogja növeli és a pénzünket elértékteleníteni.”
A 13. havi ellátásról szintén markáns véleménye volt.
Semmi indoka nincs a 13. havi nyugdíjnak sem, hiszen senki soha nem fizetett 13 havi nyugdíjjárulékot.
A privatizált nyugdíjrendszer visszahozását támogatná
Bokros szerint a jelenlegi demográfiai helyzet – zsugorodó és öregedő népesség – ellehetetleníti az egypilléres nyugdíjrendszer hosszú távú fenntartását. A kötelező magánnyugdíj-pénztárak 2011-es kivezetését súlyos hibának nevezte, és a nyugdíjak részleges piacosítását látná megoldásnak.
A korhatár további emelését is elengedhetetlennek tartja, miközben szerinte nem tartható fenn az inflációkövető nyugdíjemelés sem, ha a kormány továbbra is elutasítja a bevándorlással érkező munkaerő bevonását.
Többkulcsos adó, kevesebb kedvezmény
Az adórendszerrel kapcsolatban is változtatásokat sürgetett. Szerinte nem kerülhető el a progresszív szja visszavezetése, három kulcsot – 10, 20 és 30 százalékot – tartva ésszerűnek. A jelenlegi kedvezmények és mentességek rendszerét torznak látja, valamint a „leggonoszabbnak nevezte, hogy a háromgyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet vezettek be.”
Eladná az ország aranytartalékát
Bokros a jegybanki tartalékokra is kitért: úgy véli, a magas aranyár miatt most lenne érdemes értékesíteni az állományt, és a bevételt gazdaságilag hasznosabb területekre irányítani. Szerinte az arany monetáris szerepe mára eljelentéktelenedett, és „holttőkeként” áll a rendszerben.
Olvasd tovább itt: www.blikk.hu
