Totálisan a csőd szélén vagyunk – írta Facebook-oldalára a Miska – Miskolci Állatvédő Alapítvány, egy fotót is mellékeltek a bejegyzéshez, mely a tartozásaikat listázza ki. Az összeg nem kicsi, több mint egymillió forintra lenne szükségük.
Az alapítvány leírta azt is, hogy ez a tartozás az elmúlt három hónapban gyűlt össze. Amennyiben év végéig nem tudják kifizetni az összeget, akkor az állatok nem részesülnek orvosi ellátásban. Korábban is kértek már közösségi segítséget, de a karácsonyi gyűjtésükre is alig érkezett adomány, valamint a frissen benyújtott pályázatukat is elutasították.
Most már csodának kellene történnie, mert másképp nem tudunk létezni
– fejezték ki aggodalmukat, és valóban csoda történt.
Tíz óra alatt ugyanis 600 ezer forint adományt gyűjtöttek össze, a posztot több mint ezer felhasználó osztotta meg, továbbá többen is hozzászóltak. A kommentek között ByeAlex neve is felbukkan: a linket egy rajongója küldte neki, nem is volt kérdés számára, hogy megsegíti az alapítványt.
Szeptemberben arról adott hírt az Index, hogy a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak milliós összeget utalt az énekes, egy lemondott koncertjéért kapott fizetés egy részével támogatta meg a szervezetet.
Olvasd tovább itt: index.hu
