Index – Belföld – Teljes rendőrségi zárlat a Szőlő utcában, több ezren tiltakoztak a javítóintézetné…

Index – Belföld – Teljes rendőrségi zárlat a Szőlő utcában, több ezren tiltakoztak a javítóintézetné…


Vasárnap délután több ezren gyűltek össze a Szőlő utcai javítóintézet előtt Puzsér Róbert publicista felhívására. Helyszíni tudósítónk szerint az egyik – feltételezhetően – elítélt az intézetből azt kiabálta ki a még gyülekező tömegnek, hogy „haljatok meg, liberális kutyák!”

A publicista szerdán a közösségi oldalán azt írta: „Aki látta, mi zajlik a Szőlő utcában, és gyomorgörcse támadt tőle, annak e hét vasárnapján a Polgári Ellenállás demonstrációján a helye, hogy együtt üzenjük meg a hatalomnak: ez így nem megy tovább. Készülj advent harmadik vasárnapjára, és hozd el a koszorú harmadik gyertyáját a megnyomorított életekért”.

A tüntetés idejére a rendőrség mindkét irányból lezárta az utcát az intézet előtt, ahol a résztvevők az épület előtt található fa mellé helyezték a meggyújtott gyertyákat.

A helyszínen gyerekek, fiatalok is megjelentek, valamint Juhász Péter volt politikus, Vályi István autós újságíró, Thuróczy Szabolcs színész is feltűnt a tömegben. De Puzsér Róbert és Hadházy Ákos független képviselő is jelen volt.

Az intézetben lévő gyerekeknek pedig  a résztvevők  üzenetet is hagyhattak, amiket egy ládában helyeztek el.

Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója a kormány Szőlő utcai történtekre vonatkozó reakciójával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy 

Valahogy mindig minden roszabb lesz. Tehét az eltussolás, meg a nem beszélünk róla az egyfajta szint, az meg, hogy azt mondjuk az áldozatokra – akik már akkor is áldozatok, amikor bekerülnek ide, amiért nem ők felelősek –, hogy ők lesznek azok, akiket lehet verni, rugdosni, az nem normális. 

Az Indexnek elmesélte, hogy korábban a Nyugati térnél odament hozzá egy volt börtönőr, aki a Kozma utcában dolgozott és azt mondta, hogy ez még börtönben sem fér bele, ez meg egy  javítóintézet – fogalmazott Nagy Dávid, miközben a háttérben a tömeg azt skandálta, hogy „mocskos fidesz”.

Elmondása szerint bárhonnan közelítik is meg a helyzetet, ez egy újabb határ, mélység. Szerinte a kormány le akarja tudni az ügyet azzal, hogy ők elítéltek és nem gyerekek.

Hadházy Ákos független képviselő ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta: „Szomorú a dolog, nyilván a propaganda próbál valamivel javítani, és nyilván, ha egy picit belegondol az ember, akkor ez a védekezés is egy elég gyalázatos dolog”. Szerinte Orbán Viktor is kénytelen volt elismerni: „attól, hogy ilyen gyerekekről van szó, attól ők még gyerekek”. Kijelentette, hogy ami történt, az „vállalhatatlan”. 

Amiben téved a propaganda, hogy ez itt a jéghegy csúcsa. Ez egy nagyon mocskos, csúnya csúcs, de csak a jéghegy csúcsa.  Az, hogy mindez megtörténhetett, azt jelenti, hogy a gyermekvédelem mint olyan, nem létezik Magyarországon vagy pedig egy teljesen széteső része

– fogalmazott a képviselő. 

Hadházy Ákos szerint nagyon sok minden megmozgatja az embereket, és ez egy nagyon pozitív tanulsága az évnek. Szerinte az ellenzéki társadalom is rájött arra, hogy van ereje, viszont azt még meg kell tanulnia, hogy az erőt is lehet használni, nem az erőszakot, és majd akkor lesznek eredményei a megmozdulásoknak.

A Szőlő utcai javítóintézet ügye

A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről szeptemberben írtunk először, amikor Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyílt levélben szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert: adjon választ a javítóintézet ügyében felmerült súlyos vádakra.

Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egykori igazgatója azt állította, hogy már tíz évvel ezelőtt szóltak a rendőrségnek Juhász Péter Pál ügyeiről. Utóbbit májusban letartóztatták, helyét Kovács-Buna Károly megbízott igazgató vette át. Ő azonban hétfőn benyújtotta felmondását, a sajtóban indult „lejárató kampányra” hivatkozva, amely miatt lehetetlen dolgozni.

Juhász Péter Pál a gyanú szerint élettársával együtt két, állami gondozásban felnőtt fiatalt kényszerített prostitúcióra, a rendőrség szerint külföldi férfiaknak közvetítették őket online felületeken keresztül.

Az ügy nemcsak az áldozatok miatt megrázó, hanem azért is, mert a volt igazgató ellen már a kétezres évek elején is komoly gyanúk merültek fel – mégsem történt semmi.

December elején megírtuk, hogy a nyomozó hatóság újabb tanúkat hallgatott meg a javítóintézet ügyével kapcsolatban. Többen vallották azt, hogy az igazgató molesztálta, majd orális szexre vette rá őket, az egyikükkel közösült is. Az akkor 15 éves fiú arról beszélt, hogy az intézményvezető meg akarta vizsgálni a nemi szervét. Egy másik tanút Juhász Péter Pál a molesztálás titokban tartásával fenyegetett meg: aki megszólalt, az verést kapott később. A bántalmazásról többen is beszámoltak a hatóságoknak.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nagy erőkkel, több helyszínen végez nyomozati cselekményeket a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. Közölték, hogy a gyermekek védelmére tekintettel szakembereket is bevontak.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)