
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, nem váratlanul jelent meg a Tisza Pártnál a hivatal, ők kérték ezt az időpontot. Hozzátette, ez egy tervszerű hatósági eljárás, amelyben az adatvédelmi incidenssel kapcsolatban kell információkat és bizonyítékokat gyűjteniük. Megjegyezte, a vizsgálat korábban lett volna, azonban az eredetileg megadott időpont nem felelt meg a pártnak. Kitért arra is, hogy az incidenst követően a személyes adatok jogellenes nyilvánosságra hozatala miatt a hatóság még külön eljárásokat folytat.
Magyar Péter úgy mártírkodik a NAIH kiszállása miatt, hogy közben ő hívta ki őket időpontra. Fotó: Havran Zoltán
Ismert, először október 6-án az Index írt arról, majdnem húszezer ember adata szivárgott ki a párt Tisza Világ nevű telefonos alkalmazásából. A portál akkor nem csak a jelentős adatszivárgásról számolt be, hanem arról is, hogy az applikáció kialakításában ukránok is részt vettek. Az adminok, vagyis a telefonos alkalmazás működtetéséért felelős személyek között ugyanis ukrán szakember is szerepelt, aki a PettersonApps nevű ukrán applikációk fejlesztésével is foglalkozó cégnél dolgozik. A vállalat vezérigazgatója Volodimir Zelenszkij támogatója és egy civil szervezeten keresztül közreműködhet az ukrán hadsereg drónfejlesztési törekvéseiben.
A történet itt még nem ért véget, hiszen október végén újabb adatszivárgás történt, de ez már kétszázezer magyar embert érintett. Közel negyedmillió személy adatai kerültek a világhálóra.
A kormányzati vizsgálat megállapította, hogy a tiszás adatok kezelésében ukránok vettek részt, az pedig, hogy magyar emberek személyes adatai ukrán kézre kerültek, komoly nemzetbiztonsági kérdés.
Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanújával is nyomozást folytat.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
