Vitézy Dávid a háttérbeszélgetésen a Magyar Közlönyben az Otthon Starttal összefüggésben megjelent kiemelő rendeletről közölte: „Elképesztő módon rombolja Budapest városszövetét a kormány. A XVIII. kerületben, a Szemeretelepen, 20 perc sétára a legközelebbi villamosmegállótól építenének 669 lakást. A XIII. kerületet érintően is hasonló tervek jelentek meg. Olyan a hangulata a rendelet szövegének, mintha a beruházó írta volna, és a Magyar Közlöny csak közölné az ingatlanfejlesztő elvárásait. A rendelet 25 négyzetméteres lakásokat is megenged, miközben spórolnának a kerékpár tárolókon, és központi hűtő-fűtő berendezés sem lenne”.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője hangsúlyozta:
Kelet-ázsiai olcsó telepeket építene a kormány Budapest erre alkalmatlan területein. A lakhatási válság álcája mögé bújva olyan óriásberuházásokat dobálnak a fővárosra, amelyek nem megfelelő helyszíneken, közlekedési ellátottság nélkül kerülnek elhelyezésre. Lakásokra szükség van, Rákosrendező jó példa lehet, de maxi-Dubaj helyett mini-Pekinget sem kellene csinálni Budapestből. Persze ha nem kötjük be a távhőt, akkor nem lesz távhő az új lakótelepeken, ahogy a csatorna és a víz esetében is megtehetné ezt a főváros. Ezek a legutolsó eszközök, de vizsgálhatja az alkalmazásukat Budapest. Nem lenne jó, hogy a város nem csak a finanszírozás, hanem ilyen szempontból is polgárháborús tereppé válna.
Vitézy Dávid arra hívta fel a figyelmet, ha felépítenek negyvenezer lakást Budapesten, rossz helyszíneken, rossz minőségben, megfelelő közlekedési infrastruktúra nélkül, az egy évtizedre meghatározza a főváros fejlesztését.
Ha elfogadják a javaslataikat, megszavazzák a költségvetést
A háttérbeszélgetés következő témája a Fővárosi Közgyűlés szerdai – idei utolsó –, ülése volt, amelynek legfontosabb napirendi pontja a jövő évi költségvetés, valamint a város folyószámla-hitelkerete.
„Támogatjuk a folyószámla-hitelkeretet, de ezt csak akkor kapja meg a város az OTP-től újra, ha az ideit határidőre vissza tudja fizetni, ami attól függ, hogy a kormány rendezi-e a tartozásait. A határidő december 31., viszont az utolsó munkanapon kell utalni, tehát nem az utolsó naptári napon. Ha nullás az egyenleg, akkor tud a város januárban új folyószámla-hitelkeretet nyitni” – foglalta össze Vitézy Dávid, hozzátéve: „A jövő évi költségvetés arra a feltételezésre épül, hogy Budapest a Kúria korábbi döntése alapján visszakapja a pénzt, ami jár neki a szolidaritási hozzájárulási perben. Ha ez nem történik meg, akkor ugyanúgy lyukas a költségvetés, mint az idei volt. Mi úgy állunk hozzá, hogy inkább legyen költségvetése a városnak, ezért támogatjuk, de feltételekkel”.
Vitézy Dávidtól megtudtuk, hogy két csomag van az asztalon, az egyikről már megszületett, vagy megszületik a megállapodás, ezek a szakbizottsági módosítók, amelyeket a városvezetés a visszajelzés alapján elfogad. A csomag tartalma:
- Többletforrás a társasházi homlokzatfelújításokra a belvárosban.
- Út- és hídfelújítási program, amelynek része a Petőfi híd felújításának tervezése, valamint a Sziget Fesztivál után a K-Híd felújítása.
- Defibrillátorok elhelyezése minél több városi intézményben és helyszínen. A legutóbbi, metrómegállóban történt eset után van még teendő.
- A II. János Pál pápa téren a parkosítás kiterjesztése.
- Állatvédelmi alap létrehozása.
- A BKK Rendészet létszámának emelése 25 fővel 100 főre. Hamarosan a chat funkció is indul a Budapest Go applikációban.
- 225 millió forint extra forrás a villamosgyorsítási programra váltótechnológiával és lámpaprogramokkal.
- Az Állatkerttel együttműködésben a Biodómban városi oázist valósítanának meg, ami egy állandó, látogatható növénypark lenne.
- A főpolgármesterrel közösen javasolják a kerékpáros infrastruktúra fejlesztő keret létrehozását 100 millió forintból.
- A hajléktalanszállók fejlesztésére korábban pluszforrásként 250 millió forintot harcolt ki a Podmaniczky Mozgalom, a keret kimerült, jövőre további 200 millió forintot javasolnak erre a célra. Vitézy Dávid elárulta, a forrást a főpolgármester kommunikációs stábjának csökkentésével teremtenék erő. A frakcióvezető szerint ez a csapat 400 millió forintos büdzsével és 37 fős létszámmal működik, a keretet a felére csökkentenék.
- Két szakbizottság is azt javasolja, hogy a közösségi költségvetés következő ütemét addig ne írják ki, amíg nem stabil a város 2026-os finanszírozása.
Vitézy Dávid az Index kérdésére elárulta, hogy a hét elején volt egyeztetés a főpolgármester és a frakcióvezetők között a költségvetésről, ami inkább ceremoniális jellegű esemény volt.
Úgy sejtem, hogy a Tiszának is lesznek javaslatai a költségvetéshez, amelyekről még kialakulhatnak viták, de alapvetően konstruktív hozzáállást látok a Fideszen kívüli képviselők részéről. A fideszes Gulyás Gergely Kristóf egyébként azt tette szóvá, hogy a főváros érthetetlen módon kommunikál az anyagi helyzetről, amiben van igazság. A likviditási jelentésben plusz 30 milliárddal számolt év végére a főváros vezetése, miközben mínusz 30 milliárdot emlegetnek. Excel-hibára hivatkoztak, de akkor sokszor, és sokféle módon kellett elkövetni azt a hibát. Ráadásul Karácsony Gergely Rónai Egonnál azt mondta, ha a kormány elutalja a 8,8 milliárd forint trolipénzt, és a 12 milliárd forint közösségi közlekedési hozzájárulást, akkor a maradék 12 milliárd forintot ki tudja mozogni, miközben 100 millió forintokon vitatkozunk. Ahol több tízmilliárdos Excel-hibák vannak és 12 milliárd forintot elő lehet venni a varázskalapból, ott nehéz biztosan látni, hogy mi a valós helyzet
– húzta alá Vitézy Dávid.
A Petőfi híddal kapcsolatban lapunk érdeklődésére arról beszélt a frakcióvezető, hogy 200 millió forintot terveznének a jövő évi költségvetésbe. 2026-ban csak a projekt előlegét kellene kifizetni. Ami a felújítást illeti, két irány látható:
- A minimálprogram körülbelül 10-15 milliárd forintba kerülne. A híd élettartama 10-15 évvel hosszabb lenne, de csak részleges korrózióvédelmet kapna, nem valósulna meg a kerékpárút-építés, a járdaszélesítés, a díszkivilágítás, a felsővezeték-tartóoszlopok és a villamospálya cseréje sem.
- A teljes körű felújítást 45 milliárd forintra becsüli a Budapesti Közlekedési Központ, ami a fentiekkel is számol, valamint a hídszerkezet felújítása bővebb műszaki tartalommal valósulna meg.
A BKK utóbbit preferálja, tekintettel arra, ha tíz év múlva újra hozzá kell nyúlni a hídhoz, akkor az összecsúszik az Árpád híd esedékessé váló felújításával. Az, hogy végül melyik verzió valósul meg, a főváros anyagi helyzetétől függ.
„A szentendrei HÉV esetében egyre inkább úgy látom, hogy lufifújás zajlik”
Vitézy Dávid a HÉV-fejlesztésekről kifejtette: „A csepeli, a ráckevei és a gödöllői HÉV-nél semmi nem történik, pedig óriási szüksége lenne a városnak a fejlesztésre. A szentendrei esetében is egyre inkább úgy látom, hogy lufifújás zajlik a kormány részéről. Elindult egy vita a projekt racionalizálásáról, veszélyben van az akadálymentesítés, de az Építési és Közlekedési Minisztérium még semmilyen módon nem kommunikált a fővárossal, pedig a HÉV-vonalak nagyrészt budapesti területen haladnak, tulajdonosi hozzájárulás nélkül nem lehet felújítani. Persze nem akarjuk megakadályozni, de mutatja a szándék komolyságát, hogy még engedélyeket sem kértek”.
A frakcióvezető leszögezte, ha nincsenek meg ezek a papírok – sőt, még a kérvények sincsenek a fővárosnál –, nem lehet kiírni a kivitelezési tendert. A Podmaniczky Mozgalom azt javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés követelje a HÉV-felújítást és a racionalizálásnak hívott tartalomcsökkentést ne fogadja el.
Vitézy Dávid azt abszurdnak tartja, hogy a szentendrei vonalon a felújítás másfél évig tartó teljes vágányzárral járna. A frakcióvezető szerint elegendő lenne a szakaszos, időszakos vágányzár, különösen a fővárosi szakaszon.
Vadkapitalista hozzáállás kontra tiltás, vagy egy harmadik megoldás az Airbnb-ügyben?
Vitézy Dávid végül a rövid távú lakáskiadás szabályozásáról is kifejtette álláspontját:
A kormány úgy döntött, hogy a kerületekre bízza a szabályozást. Minden kerület máshogy dönt, például Terézváros egy szavazás után betiltja. Az egyik oldal a vadkapitalista hozzáállás, mindenki azt csinál, amit akar, létrejöhetnek olyan cégek is, amelyek 100-200 lakást futtatnak, és a szállodaszerű nagyüzemmel hozzájárulnak a lakhatási válsághoz. Ez szerintem sem jó. A másik véglet, hogy tiltsunk be mindent. Ezzel az a baj, hogy a budapesti szálláshelyek körülbelül 40 százaléka már ilyen lakás. Három csillagos, panziószerű szállodák nem épülnek, a rövid távú lakáskiadás tiltása pedig Budapest turizmusát csökkenő pályára teheti, mert nem lesz hol megszállni.
Vitézy Dávid úgy látja, átgondoltabb, összbudapesti szabályozásra lenne szükség, ami a teljes tiltás és a teljes szabadság között van. Életszerűbb lehetne például egy olyan szabályozás, amely szerint csak magánszemély adhat ki ilyen módon lakást, maximum egyet vagy kettőt. A Podmaniczky Mozgalom javasolja, hogy a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezze, a kormány adja át a szabályozási jogot a fővárosnak. A szakbizottsági szakaszban ezt támogatta a többség.
(Borítókép: Vitézy Dávid 2025. december 1-jén. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
