A tanúvallomások felkavaró részleteket tárnak fel. A Tamás álnéven szereplő, ma már 20 éves fiatal részletesen elmesélte, hogyan bántalmazta őt Kovács-Buna Károly, aki akkor még gyermeknevelőként dolgozott, később pedig megbízott igazgató lett a Szőlő utcában. A fiú azután került Kovács-Buna célkeresztjébe, hogy leállt feleselni a férfi egyik kolléganőjével.
A nyakamnál fogva Károly bácsi felb*szott a falra. Ahogy leengedett, leestem a földre, így kerültem le. Ezután rugdosott össze. Erősen rúgott meg, a földön feküdtem magzatpózban összekuporodva az oldalamon, úgy rugdosott ötször-hatszor, a vállamon, kezemen, ahogy ért. Vérzett az orrom, csupa lila folt voltam, miután megrugdosott
– idézi a jegyzőkönyv a vallomást.
A fiú vallomása egybecseng azokkal a videófelvételekkel, amelyek később nyilvánosságra kerültek. Az egyik biztonsági kamerás felvételen Kovács-Buna feleltet egy fiút, kitépi a kezéből a füzetét, majd a fejénél fogva az asztalra rántja. Aztán áthúzza az asztalon, végül megrúgja az ekkor már a földön fekvő gyereket. Utána szó szerint a falhoz állítja, hosszan ordítozik vele közvetlen közelről, majd a fiú – nyilvánvalóan nem önszántából – az asztal alatt visszakúszik a helyére.
Mások szeme láttára történtek a bántalmazások
Tamás pontosan meghatározta, hol vitte földbe és rugdosta össze Kovács-Buna az épületen belül. Elmondta azt is, hogy a bántalmazását sokan látták – ugyanúgy a csoport előtt, nyíltan zajlott, mint a videón, ráadásul nevelők szeme láttára. „Károly bácsi más gyerekeket is bántott a szemem előtt, őket is megrugdosta, megütötte” – vallotta arról, amikor nem áldozat, hanem szemtanú volt.
Akárcsak a Demokratikus Koalíciónak korábban név nélkül beszélő másik érintett, Tamás is azt állította, hogy a verésből származó sérüléseit az intézetben nem látták el. „Amikor vagdostam magam, azt ellátták az egészségügyi részlegen” – beszélt önsértő magatartásáról is. „Előtte és utána nem vagdostam magam, csak a Szőlőben” – magyarázta az ügyészeknek. A jegyzőkönyvben rögzítették is, hogy felhúzta a pulóvere ujját és megmutatta a karjait beborító hegeket.
Az intézet lakóinak rövidnadrágban kellett kimenniük a csontfagyasztó hidegbe
A fiú egészen pici korától állami gondozásban élt, több nevelőszülője is volt, édesanyja és édesapja soha nem kereste őt. Problémás gyerekként könyvelték el, tizenévesen a bűnözés felé sodródott, a javítóintézetbe csoportos rablásban való részvétel és lopás vétsége miatt került. Innen az Aszódi Javítóintézetbe vitték át, kikerülése óta egyik napról a másikra él, se családja, se stabil háttere nincsen.
Kovács-Buna mellett név szerint említett egy másik vezető beosztású munkatársat és egy rendészt is, utóbbi állítása szerint legalább öt alkalommal bántalmazta. A rendészek – megfogalmazása szerint – akkor ütöttek, „ha a gyerekektől rosszalkodásnak vettek valamit”. Egy esetben az is előfordult, hogy a rendész nem a csoport előtt hagyta helyben, hanem levitte a „nevelőibe” és „agyba-főbe verte”.
„Olyan sem történhetne egy gyermekvédelmi helyen, hogy télen rövidnadrágban kell kimenni »alakizni«” – olvasható a tanúvallomásban. „Nagyon hideg volt, nagyon fáztunk. Ezt az előzte meg, hogy egy gyerek lopott valamit az igazgatóiból, ezért büntetésként kiküldtek minket. Arra nem emlékszem már, hogy Péter bácsi vagy Károly bácsi büntetett meg ezzel minket. Arra emlékszem, hogy két órán keresztül biztosan kint voltunk.”
A HVG azt írja, több belső forrás is arról számolt be, hogy Juhásznak sok mániája volt, ezek közé tartozott az „alakizás”, a férfi igyekezett a katonaságra jellemző szabályokat bevezetni az intézmény falain belül.
„Kint is vannak emberei”
A tanúvallomásból az is kiderül, hogy a most már 20 éves fiatal nagyon nehezen tud beszélni a vele történtekről. Ráadásul „nagyon fél attól, hogy Péter bácsi megtalálja”, mivel elmondása szerint a Szőlő utcában az jutott a fülébe, hogy Juhász Péter Pálnak „kint is vannak emberei”, köztük magas beosztásúak.
Ezek csak pletykák voltak, ezért nevet nem mondott. Ezt az is megerősíti szerinte, hogy a dolgozóknak ugyan kötelességük lett volna jelenteni az ilyen eseteket, „Juhásszal kapcsolatban mégsem történt semmi”.
Tagadás az eltűnés előtt
A HVG-nek múlt hétfőn sikerült elérnie Kovács-Buna Károlyt. A férfi tagadta, hogy bántotta volna a fiatalokat. „Olyan, hogy én készakarva, csak a bántalmazás kedvéért bántalmaztam volna bárkit, ez ki van zárva” – állította két nappal a biztonsági kamerák felvételének nyilvánosságra hozása előtt.
Tagadta azt is, hogy egy előző bántalmazási ügy miatt kellett egy időre eltűnnie a javítóintézetből. Állítása szerint azért számítottak rá, mert jó munkaerő volt, és több alkalommal is érlelődött benne a felmondás gondolata, mégsem lépte meg.
„Mert hát szívügyemnek tekintettem ezt a munkát, mert azért a gyerekeket szerettem, szerettem a gyerekek között lenni, úgy éreztem, hogy tudok nekik adni” – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „ez nem egy kisdedóvó”, mert itt nagyon „agresszív, fegyelmezetlen, durva” fiatalokkal kellett dolgozni, és „hát bizony időnként nagyon határozottan kellett ellenük fellépni”.
A beszélgetés még zajlott, amikor Juhász Péter a közösségi oldalán beharangozta a bántalmazásról szóló videót. Így Kovács-Buna a laptól tudta meg, hogy a posztban név szerint szerepel. Másnap már nem lehetett elérni őt telefonon.
Ijesztő dolgok történtek a Szőlő utcában
Novemberben derült ki, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi vezetője ellen megalapozott gyanú vetődött fel, hogy társaival emberkereskedelem és kényszermunka bűntettét követte el: három hátrányos helyzetű személyt – kiszolgáltatottságukat kihasználva – prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, majd a megszerzett bevételt elvették tőlük.
A vádhatóság szerint a gyanúsítottak így legalább 108,6 millió forintot szereztek meg, és annak eredetét igyekeztek eltitkolni. Az elmúlt hetekben több sokkoló videó is napvilágra került a Szőlő utcai javítóintézetből. A felvételeket Juhász Péter volt politikus hozta nyilvánosságra.
A videón Kovács-Buna Károly volt megbízott igazgató látható, ahogy az intézetben bántalmazza a fiatalokat. December 12-én újabb felvételt tett közzé, amelyen egy ott dolgozó bottal ütlegel egy gyereket.
Kovács-Buna Károlyt Juhász Péter Pál igazgató tavaszi letartóztatását követően nevezték ki a javítóintézet élére. A videók nyilvánosságra hozatala után hétfőn felmondott, csütörtökön pedig a nyomozó ügyészség letartóztatta. További két személyt meggyanúsítottak az ügyben. A kormány azóta a rendőrség felügyelete alá rendelte az összes hazai javítóintézet irányítását.
A Belügyminisztérium pedig közölte, hogy a Szőlő utcai ügyében nyomozás zajlik, a volt igazgató letartóztatásban van. A tárca azt is hangsúlyozta, hogy 2018 óta 3428 feljelentést tettek gyermekbántalmazási gyanú miatt gyermekvédelmi intézmények, és a börtönben lévő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett.
Lapunk bemutatta a bántalmazottból lett gyermekvédelmi aktivistát
Pető Attila nemrég nyílt levélben fordult a politikusokhoz, kifogásolva, hogy videóikban nehéz sorsú gyerekeket szerepeltetnek. Határozottan állította, hogy nem dolga és nem szerencsés, ha egy politikus a kamera előtt szólaltat meg egy 11 éves, hányattatott sorsú kisfiút.
A levél megjelenése után a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter „álszentnek” nevezte Petőt, aki ennek nyomán igyekezett felvenni a kapcsolatot az ellenzéki politikussal, még a kabinetfőnökének is írt, de nincs egyelőre kommunikáció köztük.
A Pető Attilával készült beszélgetés alább tekinthető vissza:
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
