A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat emelt egy férfi ellen, aki halálra késelte alkalmi partnerét.
A vádirat szerint a cseh állampolgár, hajléktalan, több országban csavargó életmódot folytató vádlott 2024. március elején vonattal érkezett Miskolcra. A férfi nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, és este megismerkedett egy hajléktalan nővel, aki szintén ittas volt. A vádlott és a sértett megegyeztek abban, hogy szexuális kapcsolatot létesítenek, ezért a vágányok melletti bokros részhez mentek – írja közleményében az ügyészség.
Belekezdtek az aktusba, de pár másodperc elteltével a férfi fojtogatni kezdte a sértettet, aki a földre esett, amikor pedig megpróbált felülni, a vádlott visszalökte.
A támadó a nőt többször fejen ütötte, majd halálra késelte.
A férfi ezután a sértettet hátrahagyva felszállt egy Nyíregyházára tartó személyvonatra.
Az áldozat a helyszínen meghalt, életét az idejekorán alkalmazott szakszerű orvosi segítség is csak eshetőlegesen menthette volna meg. Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, Magyarország területéről kiutasítással.
A vádlott a 24.hu értesülései szerint majdnem egy tucat metszett sérülést okozott a nő nemi szervén, és elvágta az áldozata torkát.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
Olvasd tovább itt: index.hu
