Pintér Sándor a magyar tüdőtranszplantációs program elindításának 10. évfordulója alkalmából tartott eseményen kiemelte, irányításával azt szeretnék elérni, hogy legyenek olyan intézetek Magyarországon, amelyekben egy-egy speciális feladatot hajtanak végre. Ennek első lépése lenne Rényi-Vámos Ferenc, a Mellkassebészeti Klinika igazgatójának irányításával egy közép-európai tüdőtranszplantációs központ létrehozása.
Jelezte, hogy ezt a lépésváltást akkor lehet megtenni az egészségügyben, ha az országban vannak világszínvonalú professzorok és olyan ellátottság, amely biztosítja az ehhez szükséges feltételeket.
„Egyértelmű, hogy például a szívhez kötődő orvosi feladatkör is világszínvonalú Magyarországon”
– hangoztatta az MTI tudósítása szerint, hozzáfűzve, hogy éppen ezért lenne szükség egy olyan iskola létrehozására, amely nemzetközi elismertséget szerezhetne az országnak.
Merkely Béla: Szerepünk Európában is megkérdőjelezhetetlen
Révész János országos kórházi főigazgató kifejtette, hogy a tüdőtranszplantáció területén az orvosi szakma számos ágazata működik együtt, a pulmonológustól kezdve az onkológusokon át, a rehabilitációs szakemberek és az aneszteziológusok mellett a sebészekig. Kiemelte, hogy Magyarország a tüdőtranszplantáció terén példaértékű eredményeket ér el, ami ezáltal „nemzeti értéknek” is számít.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy a tüdőtranszplantáció szervezésében az egyetem és annak különböző intézetei együttműködnek a betegek kiválasztásában és az utógondozásban egyaránt, hiszen a transzplantáció összetett, magas színvonalú és sok társszakma együttműködését igénylő terület.
Kiemelte, hogy a Semmelweis Egyetem közismerten Közép-Európa legnagyobb transzplantációs centruma, hiszen itt történik Magyarországon a transzplantációk 70 százaléka. Az elmúlt években 50 szív-, 20 tüdő-, 140 vese-, 70 máj- és 8 hasnyálmirigy-átültetést végeztek.
Ez mindenképpen mutatja, hogy a szerepünk Európában is megkérdőjelezhetetlen, számos szervtranszplantációjában vagyunk európai dobogósok
– emelte ki. A jubileum alkalmából a rektor Pro Universitate érdemrend kitüntetést adományozott Rényi-Vámos Ferencnek, aki a méltatás szerint „a magyarországi tüdőtranszplantáció megteremtése érdekében végzett példaértékű elhivatott és nemzetközi mércével is kiemelkedő munkájával jelentősen hozzájárult a Semmelweis Egyetem értékeinek gyarapításához”.
(Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter beszédet mond a magyar tüdőtranszplantációs program elindításának 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen 2025. december 18-án. Fotó: Purger Tamás / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
