Elektromos cigaretta 30 millió értékben, lecsapott az igazság

Elektromos cigaretta 30 millió értékben, lecsapott az igazság



 Csaknem harmincmillió forint értékű elektromos cigaretta termékeket foglalt le az adóhatóság, egy akció során négy embert értek tetten a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság zalai nyomozói, amint egy budapesti ingatlanban e-cigarettákat pakolnak – közölte a szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Hatalmas elektromos cigaretta készletet kapcsoltak le / 
Fotó: Gé / MWA NAV lefoglalta az illegális elektromos cigaretta készletet

Ihász Tamás közleménye szerint a dohánytermékek külföldről érkeztek, a lakásban tartott helyszíni ellenőrzéskor került elő több mint ezer e-cigaretta, illetve 3,5 millió forint készpénz és egy luxusóra, továbbá némi marihuána is, ami miatt a pénzügyi nyomozók értesítették a rendőrséget. Két autóban még több mint 2600 ízesített gőzrudat találtak, amelyeken nem volt magyar zárjegy és termékismertető, a tulajdonosok pedig nem tudták megmondani, honnan érkezett.

Az akció során szerzett információk alapján az elkövetőkhöz köthető másik telephelyen további csaknem négyezer darab eldobható elektromos cigaretta került elő.

A költségvetésnek okozott kár megközelíti a 30 millió forintot. Az érintettek ellen jövedékitörvény-sértés és költségvetési csalás miatt indult eljárás.

 

Olvasd tovább itt: ripost.hu