Index – Belföld – Letartóztatást indítványoz a főügyészség a terézvárosi szórakozóhelynél történt ké…

Index – Belföld – Letartóztatást indítványoz a főügyészség a terézvárosi szórakozóhelynél történt ké…


A megalapozott gyanú szerint a támadó 15 éves lány 2025. december 20-án hajnalban, egy VI. kerületi szórakozóhely, a Peaches & Cream előtt dulakodni kezdett egy másik 15 éves lánnyal. Ekkor több ismerősük is jelen volt. Amikor a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta a megtámadottat, kivette a táskájából a mobiltelefonját.

Ezután a 17 éves lány és egy 18 éves – már nagykorú – társa is bekapcsolódott a bántalmazásba. Ez alatt a 15 éves támadó elővett egy kést, majd azzal megszúrta a sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva. Ezután a támadó trió és még két társuk autóval elmenekült a helyszínről, majd a késtől is megszabadultak – közölte Fővárosi Főügyészség vasárnap. 

A nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai egy órán belül őrizetbe vették a három támadó lányt, illetve társaikat is előállították.

A Fővárosi Főügyészség a 15 éves lánnyal szemben emberölés bűntettének kísérlete, társaival szemben csoportos garázdaság és emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás,

a telefont elvevő fiatal ellen ezen túl kifosztás megalapozott gyanúja miatt is indítványt tett a letartóztatásra. Az ügyészség álláspontja szerint a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás befolyásolásának a veszélye és a bűnismétlés kockázata csak így zárható ki. 

A 18 éves, vagyis fiatal felnőtt lányt korábban, fiatalkorúként felfüggesztett büntetésre ítélték. A gyanúsítottak letartóztatásának kérdésében a nyomozási bíró várhatóan a holnapi napon dönt.