Index – Belföld – „Nem kell tőlünk hárommillió magyart megvédeni” – a Hősök terén tüntető fuvarozók …

Index – Belföld – „Nem kell tőlünk hárommillió magyart megvédeni” – a Hősök terén tüntető fuvarozók …


Cikkünk folyamatosan frissül!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap jelentős fennakadásokra figyelmeztette a Budapesten 2025. december 22-én közlekedőket a fuvarozók díjemelések elleni tüntetése miatt. A szervezők szerint kétezer teherautó és kamion érkezhet a fővárosba az M3-as autópálya felől, majd a demonstráció az Árpád hídon áthaladva Budán keresztül a Hősök terén ér véget.

Helyszíni tudósítónk szerint 14 óra körül még Hatvannál állt a sor vége, miközben az 50 jármű elindult a Hősök terére. A demonstráció eleje nem sokkal délután 14:30 után megérkezett a térre, rendőrségi felvezetéssel és dudaszóval, eközben a többi jármű a tüntetés bejelentett útvonalán teszi meg az első kört.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerint hét fuvarozói szervezettel meg tudott állapodni, csak eggyel nem. „Az ÉKM értetlenül áll a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát” – közölték.

Orosz Tibor a demonstráció szervezője mond beszédet a Hősök terén. 

„Mi az emberekért, az emberek mellett vagyunk, nem ellenük. Azt mondják, hogy tőlünk 3 millió magyart meg kell védeni, ez nem igaz, Nem ütjük el őket a zebrán, nem miattunk repednek a házak falai. 200-300 kilométeres kerülőt kell tennünk, ha csak autópályákon mehetünk. Ilyen útdíjbevezetést nem lehet végrehajtani. Független szakmai szervezetet alapítunk, hogy a jogainkat érvényesíteni tudjuk. Soha ekkora konvojt nem vezettem még, mosolyogtak az emberek. Hatalmas élmény volt. „

Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke elmondta, hogy nem lehet érvényesíteni ezeket a fuvardíjakat. Szerinte az illetékesek értik a problémákat, de egyelőre nincs megoldás.

Orosz Tibor szerint még pár napja sem gondolták volna, hogy ennyien lesznek. Úgy gondolja, hogy összefogással mindent elérhetnek. Kijelentette: sok szeretettel várják a helyszínre Lázár Jánost, hogy tartson egy rögtönzött Lázárinfót. 

Egy újabb felszólaló arról beszélt, hogy Gödöllőn túl ér a sor, az egész várost megbénították és mintegy négyezer kamion van a környéken. 

Orosz Tibor azt gondolja, nagy dolog, amit ma összehoztak, hiszen megmutatták, hogy összetartanak, és ennek a híre el fog érni a Kossuth térre. 

A Hősök terén sok a dühös demonstráló, akik nagyon várják Lázár Jánost, de nem tudják, hogy a miniszter megérkezik-e hozzájuk. 

A szervezők azt szeretnék elérni, hogy a környéken parkoló kamionokat bevihessék a térre, de egyelőre nem jártak sikerrel. 

(Borítókép: Orosz Tibor 2025. december 22-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)