Index – Belföld – Elfogták a kazincbarcikai sárkányt mintázó szobrot felgyújtó férfit

Index – Belföld – Elfogták a kazincbarcikai sárkányt mintázó szobrot felgyújtó férfit


Elfogták azt a férfit, aki január 1-én felgyújtotta a Kazincbarcika főterén álló kínai sárkány szobrot – számolt be a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség a Facebookon.

Mint írtuk, január 1-jén fél öt körül lángra kapott a Kazincbarcika főterén álló sárkány szobor, amely a kínai–magyar együttműködést szimbolizálja. A katasztrófavédelem sikeresen eloltotta a tüzet, de jelentős károk keletkeztek Szőke Gábor Miklós szobrászművész alkotásában.

Nem sokáig élvezhette a »tüzes« évkezdést az a férfi, aki január elsején hajnalban lángba borította a város egyik jelképét. A rendőrség az önkormányzati rendészettel összehangolt akció keretében, alig egy nappal az eset után már el is fogta az elkövetőt

– közölte a rendőrség.

Tájékoztattak továbbá arról is, hogy először az önkormányzati rendészet elemezte a térfigyelő kamerák felvételeit. Megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. Korábban arra gyanakodtak, hogy a szilveszteri tűzijátékozás okozta a szobor kigyulladását.

A felvételeket átadták a helyi rendőröknek, akik a tanúkihallgatásokkal együtt azonosították a 41 éves elkövetőt, aki egy helyi férfi.

A gyújtogatót a lakásán fogták el, ahol megtalálták a szobor lángba borításához használt, saját keverésű gyúlékony anyagot is. A férfi beismerte, hogy már évek óta tervezte a tettét, a végrehajtásra az év utolsó napján szánta el magát. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett rongálás bűntette miatt folytat a férfi ellen eljárást.