Elfogták a férfit, aki évekig tervezte, hogy felgyújtja a kazincbarcikai lécsárkányt

Elfogták a férfit, aki évekig tervezte, hogy felgyújtja a kazincbarcikai lécsárkányt



A rendőrség elfogta a férfit, aki január elsején hajnalban lángba borította a Kazincbarcika főterén álló kínai sárkányt mintázó lécszobrot. A katasztrófavédelem ugyan megfékezte a tüzet, de Szőke Gábor Miklós alkotásában így is jelentős kár keletkezett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség tájékoztatása szerint a térfigyelő kamerák felvételeit először az önkormányzati rendészet elemezte, megállapítva, hogy szándékos gyújtogatás történt. A felvételeket átadták a helyi rendőröknek, akik ezekből, valamint a tanúkihallgatások alapján azonosítottak egy 41 éves helyi férfit.

Az elkövetőt a lakásán fogták el, ahol megtalálták a gyújtogatáshoz használt, saját keverésű gyúlékony anyagot is. A gyanúsított beismerte, hogy tettét évek óta tervezte, és szilveszter éjjelén határozta el magát a végrehajtásra. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett rongálás bűntette miatt folytat eljárást ellene.

Olvasd tovább itt: hvg.hu