Konrad Adenauer egy kölni szerény jövedelmű katolikus családban látta meg a napvilágot 1876. január 5-én. Az Adenauer famíliában a mértékletesség, a kötelességtudat, a szorgalom és a vallásos meggyőződés voltak a központi értékek. Ezek a tulajdonságok határozták meg a kis Konrad, majd a világpolitikus személyiségét is.
Köln főpolgármestere
1894-ben a kölni Apostoli Gimnáziumban érettségizett, majd a freiburgi, müncheni és bonni egyetemeken tanult jogot és államtudományokat. 1904-ben vette feleségül Emma Weyert, akitől három gyermeke született. Mint sok más történelmi személyiség életében, az övében is a sikeres politikusi karriert magánéleti tragédiák szegélyezték: kétszer nősült és kétszer maradt özvegyen. Első feleségét, Emmát 1916-ban, a másodikat, Auguste Zinssert, aki 1923 és 1931 között négy gyermeket hozott világra, 1948-ban temette el.
Egyik felesége sem érhette meg férje politikai pályafutásának csúcsát, a kancellárságot.
Első gyermekének születési évében, 1906-ban választották be a kölni városi tanácsba. Emma halála után megcélozta a főpolgármesteri széket. 1917-ben fáradozása eredménnyel járt, hiszen a kölniek Oberbürgermeisterré választották. Ebben a beosztásában, amelyet egészen 1933-ig viselt, a szó legszorosabb értelmében is felvirágoztatta a várost: modern kikötő nőtt a Rajna partján, új parkok, sportpályák, kiállítási területek épültek, világszínvonalúvá fejlődött a Kölni Egyetem.
Fotó: Wikipedia
A főpolgármesteri szárnyalásnak a nemzeti szocialisták 1933-as hatalomra jutásakor lett vége. Adenauert, aki következetessége és emberiessége miatt mindig is szálka volt a nácik szemében, minden hivatalától megfosztották, majd gondoskodtak arról, hogy folyamatosan zaklassa őt és családját a Gestapo. A jogfosztott férfi azonban nem hódolt be, sőt náciellenességét sem rejtette véka alá, aminek eredményeként 1944-ben koncentrációs táborba került.
A CDU élén
A világháború végén az amerikai katonai hatóságok Adenauert visszahelyezték Köln város főpolgármesteri tisztségébe, de a britek, akik 1945 júniusában átvették a város irányítását, októberben eltávolították hivatalából. Ez az időszak tényleg csak epizód volt az életében, hiszen ekkor már javában dolgozott az új politikai párt, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) népszerűsítésén. A CDU-ban a katolikusok és a protestánsok elásták a csatabárdot, elsimították régóta fennálló nézetkülönbségeiket, hogy egységfrontot alakítsanak a nácizmus ellen, illetőleg elősegítsék a keresztény eszmék érvényesülését a kormányzati politikában.
Szédületes politikai karriert futott be: 1946-ban a CDU elnöke lett a brit megszállási zónában, 1948-ban a Parlamenti Tanács elnökévé választották, amelynek az volt a legfőbb feladata, hogy ideiglenes alkotmányt készítsen a majdani Német Szövetségi Köztársaságnak. 1949-től már ő a CDU elnöke egész Nyugat-Németország területén. Az első általános választásokon pártja és annak szövetségese, a Keresztény Szociális Unió (CSU) együttesen 139 helyet szereztek a 402 tagú Bundestagban. Politikusi ügyességét bizonyította, hogy a baljós előjelek ellenére mégis koalíciós kormányt tudott alakítani.
A szerencse sem pártolt el tőle, hiszen kinevezését a Bundestag 1949. szeptember 15-én egyetlen (!) szavazati többséggel hagyta jóvá.
Aztán 1953-ban, 1957-ben és 1961-ben is kancellárrá választották.
Európa egységéért
Kancellárként elévülhetetlen érdemeket szerzett a háború utáni Németország nemzetközi tekintélyének erősítésében. E folyamat részeként 1960-ban New Yorkban találkozott az izraeli miniszterelnökkel, 1963-ban Charles de Gaulle-lal aláírták a német–francia barátsági szerződést, és ugyanebben az évben vendégül látta John Fitzgerald Kennedy amerikai elnököt. Kennedy ekkor jelentette ki: „Ich bin ein Berliner.” (Én egy berlini vagyok.)
Európa egysége csak kevesek álma volt, de sokak reménye lett. Ma mindannyiunk számára szükségszerűség. Szükségünk van rá biztonságunk, szabadságunk és nemzetként, valamint a népek szellemi alkotó közösségeként való létünk számára
– fogalmazta meg 1954-ben a közös Európa gondolatát. Ez a törekvés vezette a francia külügyminiszter, Robert Schuman tervének felkarolására is, ami elvezetett az Európai Szén- és Acélközösség, majd hat állam részvételével az Európai Gazdasági Közösség létrejöttéhez.
Fotó: Wikipedia
„Óráról órára bölcsebb”
Vezetési stílusát a pragmatizmus jellemezte. Megszólalásaiban az átlagembert célozta meg, egyszerűsége, puritanizmusa mindig megbízhatóságot sugallt. Meggyőződéssel vallotta, hogy az államnak polgárai számára biztosítania kell az optimális lehetőséget a független intellektuális és gazdasági kibontakozáshoz. Egyetlen kérdésben ellenben hajthatatlan maradt: sohasem hitt a kommunista világgal való békés együttélés lehetőségében. Ezért is szorgalmazta a NATO-hoz és annak nukleáris arzenáljához való német hozzájárulást.
Nem tudták zavarba hozni. Amikor az egyik délután az ellenkezőjét állította a parlamentben a délelőtt mondottakhoz képest, és erre az egyik ellenzéki képviselő fel is hívta a figyelmét, így reagált: „Még az ellenzék sem akadályozhat meg abban, hogy óráról órára bölcsebb legyek.”
Adenauer-sziporkák
- Uraim, melyik igazságot akarják hallani? Az egyetlent, a mait, az örököt, a valódit, az önökét, az enyémet, melyiket?
- Mindannyian egy égbolt alatt élünk, de korántsem egyforma a horizontunk.
- Szerintem az egyháznak nem szabad se igent, se nemet mondania, csak áment…
- Minden emberi szerv elfárad valamikor. Csak a nyelv nem.
- Sose hazudj, mert úgysem jegyezted meg, hogy mit mondtál.
Pártján belül Ludwig Erhard részéről érték bírálatok. Erhard, aki 1949-től Adenauer gazdasági minisztere volt, majd 1957-től kancellárhelyettes, többször is szembekerült főnökével. Politikai ellenfelei azt követelték tőle, hogy Németország legyen semleges, el nem kötelezett állam a keleti és a nyugati blokk között. Adenauer nem osztotta ezt a nézetet, mert szerinte az ilyen politika elviselhetetlenül nagy biztonságpolitikai kockázattal járna. Azt is szemére vetették, hogy nem volt elkötelezett híve a német újraegyesítésnek. Ő ezeket a vádakat azzal utasította vissza, hogy az újraegyesítés nem a nyugatnémet kormány, hanem a Németországot kettéosztó hatalmak felelőssége.
(Borítókép: Konrad Adenauer. Fotó: Wikipedia)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Olvasd tovább itt: index.hu
