Szombaton a Tisza Párt a Fidesz új szlogenjének („A biztos választás”) doménjét foglalta le és csinált belőle egy visszafelé elsülő fegyvert – mármint a kormánypárt számára –, hétfőn pedig már arról tájékoztatott Magyar Péter, hogy magát a szlogent is levédetik, hogy a fideszes mercheladásokból ők is részesüljenek.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a szombati után úgy reagált, hogy ez nem egy doménről szól, hanem a rendszer működéséről, amelyről két dolog derült ki: hogy a Fidesz rendszere szivárog (tehát valaki szivárogtat, hiszen előre tudta a Tisza az új szlogent), valamint hogy Orbán Viktor nem figyel a kis dolgokra, a világméretű játszmákkal van elfoglalva. Legfrissebb posztjában a szakértő megerősítette előző állítását: „reped a Fidesz rendszerének működése”, a Tisza pedig ebből „stratégiát csinált”.
Tegnap még lehetett volna azt mondani: technikai hiba, kommunikációs baki, egyszeri ügy a kormánypárt oldalán. Ma már látszik, hogy ez a sztori nem így lesz kezelve. A Tisza nem jogi vitát akar. Nem részleteken lovagol. Egyetlen üzenetet fog ismételni jogosan: »Mi lépünk először. Ők csak reagálnak«
– fogalmazott Tarjányi.
Ki kezdeményez?
Kiemelte, hogy a politikában nem az a döntő, hogy ki hibázik, hanem az, hogy ki csinál ebből a hibából erőfölényt a saját számára, vagyis ki tudja kihasználni ezt a hibát. Véleménye szerint – és ahogy már korábban is megfogalmazta – ez nem egy doménről vagy egy szlogenről szól, hanem arról, hogy „ki irányítja a kampány ritmusát”.
Mert a választók többsége nem jogi kérdéseket mérlegel. Ők azt érzik: ki magabiztos, ki kezdeményez, és ki az, aki védekezik
– emelte ki, hozzátéve, hogy a Tisza ezzel egyértelművé tette: gyorsabb, előbb lép és irányít.
Tarjányi kifejtette, hogy ami tegnap még csak belső működési hibának tűnt, az mára politikai erőviszonnyá formálódott. „Nem az a kérdés, ki volt ügyesebb egy technikai részletben. Hanem az, hogy ki kezdeményez 2026 felé és ki csak követi az eseményeket” – fogalmazott. Véleménye szerint most egyértelműen a Tisza kezdeményez, nem a Fidesz.
(Borítókép: Tarjányi Péter 2024. február 19-én. Fotó Németh Kata / Index)
Puzsér Róbert és barátai szellemes, indulatos, mégis mély és kíméletlen beszélgetései a sorozatok világáról.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
