A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer-bűnözés Elleni Osztály, a Vagyonvédelmi Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói egy fiatal férfin ütöttek rajta Budapest IV. kerületében, aki egy automatából kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomagot vett át. Kiderült, hogy összesen hat ilyen küldemény volt úton a megrendelőhöz, ezeket a rendőrök lefoglalták. A pakettekben együttesen mintegy 13 kilogramm kábítószergyanús növényi törmelék volt, ami az előzetes szakértői vélemény alapján THC-t tartalmaz, így kábítószernek minősül – áll a rendőrség közleményében.
A csomag átvevőjének dunakeszi lakásán tartott kutatás eredményeként a hatóságok csaknem 7,5 kilogramm különféle kábítószergyanús anyagot találtak, többek között 1,4 kilogramm növényi törmeléket, 2,2 kilogramm port és csaknem ugyanennyi tablettát, valamint 1,2 kilogramm kristályt és 355 gramm gombát.
A lefoglalt, mintegy húszezer adagnak megfelelő kábítószergyanús anyag feketepiaci értéke az előzetes becslések alapján megközelíti a 82 millió forintot.
Mindezeken túl a férfi lakásán a rendőrök 2,7 millió forintot, két laptopot, adattárolókat, SIM kártya-készletet, táskákat és egy csomagolóanyaggal teli bőröndöt is lefoglaltak. A nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki a 25 éves V.B.-t, majd őrizetbe vették és a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
