ha megtelnek a melegedők, az Operatív Törzs azonnal nyitja az újabbakat

ha megtelnek a melegedők, az Operatív Törzs azonnal nyitja az újabbakat



ha megtelnek a melegedők, az Operatív Törzs azonnal nyitja az újabbakat
A tűzoltókat tegnap 114 téli időjárással kapcsolatos esethez és 42 közlekedési balesethez riasztották, 49 tetőről lelógó veszélyes jégcsap, illetve felhalmozódott hó eltávolításában kérték a tűzoltók segítségét, hétfőn jégről és jég alól embert nem, csupán egy vízbe fagyott hattyút és egy kacsát kellett kimenteni – közölte. Elmondta azt is, hogy a rendőröket hétfőn 192 közlekedési balesethez hívták, ezekben 29 személyi sérülés történt, egy ember pedig meghalt. A rendőrség a polgárőrséggel közösen 2478 elszigetelten élő, rászoruló ember hogylétéről győződött meg, 99 esetben segítséget is nyújtottak, mentőket pedig 4299 esethez riasztották. A honvédség 1200 fővel készenlétben áll, és hétfőn a súlykorlátozás miatti zárásoknál segítette a rendőrség munkáját – tette hozzá.Mukics Dániel azt kérte, hogy az emberek figyeljenek egymásra, idős, egyedül élő hozzátartozóikat többször hívják fel, látogassák meg, ha pedig valaki bajba jutott embert lát, hívja a 112-es segélyhívót. A szociális intézmények telítettsége 90 százalék körüli, senkinek sem kell az utcán töltenie a napokat vagy az éjszakákat, amennyiben pedig megtelnének, azonnal melegedőhelyeket nyitnak a rászorulók számára – hangsúlyozta a szóvivő.Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője úgy fogalmazott, a közlekedők többsége megtanult viszonyulni az időjárási körülményekhez, mert az elmúlt napokban egy átlagos téli nap baleseti számainak feleltek meg az adatok. Az autóvezetőket arra kérte, hogy kellő körültekintéssel, óvatosan, udvariasan és előzékenyen közlekedjenek, a járművezetésen kívül ne foglalják le kezüket és gondolataikat mással, a gyalogosok figyelmét pedig arra hívta fel, átkelés előtt győződjenek meg arról, hogy a közeledő járművek biztosan meg tudnak állni.

Olvasd tovább itt: mandiner.hu