Rangos holland emberi jogi díjat kapott Karácsony Gergely

Rangos holland emberi jogi díjat kapott Karácsony Gergely


Karácsony Gergely elnyerte egy rangos nemzetközi díjat, amelyet az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott küzdelem elismeréseként ítélnek oda. A főpolgármester a Facebook-oldalán reagált a kitüntetésre, kiemelve a díj jelentőségét és a budapesti közösség szerepét a szabadság melletti kiállásban.

Karácsony Gergely fontos nemzetközi emberjogi elismerést kapott – számolt be a hírről a holland sajtó, amit a hvg.hu szúrt ki. Budapest főpolgármestere a 2026-os Geuzenpenning-díj kitüntetettje lett. Az azonos nevű alapítvány minden évben olyan személyeknek ítéli oda a díjat, akik kiemelkedő szerepet játszanak az emberi jogok és a demokrácia védelmét illetően, valamint szembeszállnak a diktatúra, a rasszizmus és a diszkrimináció megnyilvánulásaival.

Az alapítvány keddi közleménye szerint a díjat – amelyet hivatalosan március 13-án adnak át a hollandiai Vlaardingenben – Karácsony Gergely azzal érdemelte ki, hogy „az egyre autoriterebb magyar politikai légkörben bátran kiáll a demokratikus értékek, a szólásszabadság és az egyenlő jogok bátor védelméért”.

A méltatás hangsúlyozza:

„Karácsony Gergely az elnyomással és a diszkriminációval szembeni ellenállás szimbóluma, valamint a nyitott, befogadó társadalom szószólója, ami szöges ellentétbe állítja Orbán Viktor miniszterelnökkel.”

Külön kiemelték Karácsony szerepét a tavaly júniusi budapesti Pride-felvonulásban is, megjegyezve:

„Aktívan tesz a sajtószabadság és a polgári jogok védelméért, például amikor a Budapest Pride-ot önkormányzati rendezvénnyé tette, hogy megkerülje a kormányzati tilalmat.”

Az alapítvány szerint Karácsony vezetése alatt Budapest „a szabadság és a demokrácia védelmezőjévé vált minden magyar számára”. A főpolgármester politikai hitvallása, hogy „falak helyett hidakat építsen: a társadalmat megosztó jobboldali populizmussal szemben minden ember egyenlő méltóságát és a szolidaritást képviselje.”

Mindazoknak jár, akik kiálltak a szabadságért

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán kommentálta a rangos díj elnyerését: „Hogyan lehetne több százezer embernek kiosztani egy rangos díjat? Valószínűleg sehogy, pedig indokolt lenne a Geuzenpenning holland emberi jogi díj esetében, amelyet idén nekem ítéltek. Megtiszteltetés ebben a sorban állni, ahol előttem Václav Havel, Richard Gere és Tőkés László is szerepelt” – fogalmazott a főpolgármester, majd hozzátette: „A Geuzenpenning-díjat minden évben olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítélik oda, akik fontos szerepet játszanak az emberi jogok és a demokrácia védelmében, valamint szembeszállnak a diktatúra, a rasszizmus és a diszkrimináció megnyilvánulásaival. A díj névadói a holland geuzenek, vagyis ‘koldusok’, akik már a 16. századtól szembeszálltak a hódítókkal; ilyen néven harcoltak a nácik ellen is bátor hollandok a második világháború alatt. A nevüket sértésnek szánták, mégis az ellenállás szimbólumaivá váltak.”

Karácsony kitért a díj jelentőségére is: „Az idei díj a budapesti büszkeség menetről emlékezik meg, ezért is lenne indokolt több százezer darabot osztani belőle. Mindazoknak jár, akik kiálltak a szabadságért azon a feledhetetlen júniusi napon tavaly. Jár ez a díj azoknak is, akik akkor sem tűrték és azóta sem tűrik, hogy a boldogulni, élni és szeretni vágyó embereket elárulja a saját hazájuk. Budapest mindig akkor volt a legerősebb, amikor bátran ragaszkodott a szabadságához. Köszönöm a nemzetközi szolidaritást, és köszönöm a budapestieknek, hogy újra és újra megerősítenek abban, hogy a szabadság melletti kiállás nem hőstett, hanem közös felelősség.”

Olvasd tovább itt: www.blikk.hu