Index – Belföld – Megszólalt a Szőlő utcai videóról az ügyészség, kiderült, miért nem léptek a bánta…

Index – Belföld – Megszólalt a Szőlő utcai videóról az ügyészség, kiderült, miért nem léptek a bánta…


Az elmúlt napok hírei alapján a kormánynak már korábban is pontos információi lehettek a Szőlő utcai javítóintézetben történtekről, az intézményben uralkodó állapotokról, valamint Juhász Péter Pál korábbi igazgató kiskorúakhoz fűződő viszonyairól. A legfrissebb információk szerint a Kovács-Buna Károly volt intézeti nevelőről, később kinevezett igazgatóról készült felvétel is már a közzététele előtt a hatóságok látókörébe került.

2025 nyarán, Juhász Péter Pál letartóztatása után kerültek a rendőrségi nyomozókhoz azok a videófelvételek, amelyeken Kovács-Buna Károly rábízott fiatalokat bántalmaz

– írta a Telex a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása alapján. Az ügyészség hangsúlyozta: a felvételek jóval a nyomozás kezdete előtt készültek, így a videókon látható bántalmazás büntethetősége 2025 nyarára már elévült. Tekintettel arra, hogy elévült bűncselekmények alapján senkit nem lehet felelősségre vonni, így Kovács-Buna Károlyt nem is gyanúsították meg semmivel.

Ahogy arról beszámoltunk, december 9-én jelent meg az a felvétel, amelyben Kovács-Buna Károly lemondott megbízott igazgató látható, ahogy az intézetben bántalmazza a fiatalokat. Kovács-Buna Károlyt Juhász Péter Pál igazgató tavaszi letartóztatását követően nevezték ki a Szőlő utcai javítóintézet élére.

Ismerhette a helyzetet a kormány

Mint írtuk, az elmúlt napok sajtóinformációi alapján az egyik dolgozó névtelen levelet írt az intézeti állapotokról a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak (SZGYF) 2022-ben. Az írásban a javítóintézetben tapasztalt visszaélésekről, bántalmazásokról, furcsaságokról volt szó. A levél szerint Juhász Péter Pálhoz rendszeresen érkeztek fiatal lányok, akikkel kettesben beszélgetett, majd beleettek a készülő ételekbe. A gyengébb fiatalkorúakat gyakran érte fizikai és verbális bántalmazás is, utóbbi trágár szavak formájában hangzott el.

Egy dokumentum szerint 2013-ban, 12 évvel Juhász Péter Pál tavalyi letartóztatása előtt a minisztériumi szintű szervek tudomással bírtak arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója több kiskorú lánnyal problémás kapcsolatot tart fenn. Az irat alapján a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatást kért az igazgatóról, a gyermekvédelmi szerv három kiskorú nevét, valamint a velük kapcsolatos aggályos magatartását részletezte, így az Emmi vezetői, köztük Soltész Miklós és Fülöp Attila is tudomást szerezhettek a helyzetről.

(Borítókép: Németh Kata / Index)