
Bár nem emlékszem mindenre, próbálom felidézni az emlékeimet, de nem jönnek a képek. Az egyedüli, amire biztosan emlékszem, az az, hogy rúgott, és a hajamnál meg a nyakamnál fogva vonszolt a padlón. Nagyon féltem Stefantól, és féltettem az életemet
– ezt mondta a bíróságon az a holland nő, aki közel két évvel ezelőtt meggyilkolta a párját Budapesten, a Kazinczy utcában, mert szerinte a férfi egy másik nővel csetelt.
W. Wendyt vezetőszáron és bilincsben hozták a Fővárosi Törvényszékre a büntetés-végrehajtás dolgozói. Megpróbáltunk beszélni vele, hogy megtudjuk mi vezetett a tragédiához, de nem akart nyilatkozni.
Elsőként azokat a leveleket ismertette a bíró, amit a holland nő barátai nyújtottak be a törvényszékre. Később azonban ismertették az áldozat lányának a levelét is, bemutatták a gyilkosság helyszínén készült felvételeket, majd az ügyész elmondta a megrázó dolgokat tartalmazó perbeszédét.
Szajki Bálint / 24.hu
W. Wendy az utolsó szó jogán már magyarul nyilatkozott.
Az emberölés bűntettével vádolt 45 éves nő kollégája azt írta, hogy Wendy mindig egy kedves és vidám nő volt, akivel mindent meg lehetett beszélni.
Senki sem érti közülünk, hogy ez hogyan történhetett. Stefan az élete szerelme volt, soha nem akarta volna, hogy ez így végződjön.
Egy másik barátnője azt ecsetelte, hogy a pékségben dolgozó Wendy mindig is egy gondoskodó asszony volt. „A legnagyobb szerelme a gyermekei és Stefan voltak. Hiszünk Wendy ártatlanságában” – jelentette ki.
Az áldozat lánya szerint Wendy nagyon féltékeny volt az apjára, és erre egy példát is említett.
Olvasd tovább itt: 24.hu
