A Fővárosi Törvényszék elsőfokon kimondta, hogy az Indexen bemutatott, a Tisza Párt állítólagos gazdasági terveit tartalmazó dokumentum nem köthető a Tiszához – közölte Magyar Péter szerda este a Facebookon.
A politikus szerint „a bíróság kimondta, hogy Orbán Viktor és a Fidesz egy teljes egészében hazug áldokumentumról állította hónapok óta, hogy az a Tisza gazdaságpolitikai terveit tartalmazná. A bíróság kimondta, hogy ehhez a 600 oldalhoz a Tisza Pártnak semmi köze és abból semmilyen következtetést nem lehet levonni a Tisza gazdaságpolitikai programjára”.
Magyar szerint a 600 oldalas dokumentumot Orbán Viktorék gyártották a mesterséges intelligencia segítségével és a Tiszához nem tartozó emberek aláírását is ők hamisították rá.
A Tisza mindvégig tagadta, hogy köze volna a tervekhez, a kormánypárti sajtót azonban szinte kampányt indított rá.
Az Index szolgálati közleményben reagált. Azt írták, hogy tavaly év végén a lap ellen Magyar Péter és a Tisza Párt több sajtó-helyreigazítási pert indított, a párt adópolitikai elképzeléseivel foglalkozó cikkeik miatt. Azt állítják, ők tanúkkal igazolták, hogy „a vitatott dokumentum a Tisza Párthoz tartozik”. Azt is hozzátették, hogy fellebbezést fognak benyújtani.
A Tisza Párt hétfőn is arról számolt be, hogy pert nyertek az Index ellen. Egy augusztusi cikkükben egy állítólagos feljegyzésre hivatkozva azt állították, hogy a Tisza Párt adóemelésre készül.
https://hvg.hu/itthon/20260112_tisza-part-kontra-index-elsofoku-itelet-megismetelt-eljaras-helyreigazitas
Olvasd tovább itt: hvg.hu
