Index – Belföld – Negyven településre nem jutottak el a kukásautók az ónos eső miatt

Index – Belföld – Negyven településre nem jutottak el a kukásautók az ónos eső miatt


A január 13-i havazás és ónos eső miatt mintegy 40 településre nem tudtak eljutni a kukásautók Magyarországon. A MOHU szerint a pótlás folyamatos, de a biztonsági kockázatok miatt a járművek nem tudnak minden utcába behajtani.

A hóhelyzet már január elején problémákat okozott: 7. és 9. között mintegy 30 településre nem jutottak el a tervezett járatok, illetve olyan utcákba, ahol a havas, síkos, meredek utak miatt nem tudtak bejutni a kukásautók. A hétvégére ez a szám 15-re csökkent, majd a 13-i havazás és ónos eső miatt újra megugrott 40-re.

Országosan 85 százalékos teljesítmény

Rummer Gábor Mátyás, a MOHU szerződésmenedzsment vezetője azt mondta az Indexnek, hogy országosan a járatok 85 százaléka tudta teljesíteni a feladatát hétfőn. Ez azt jelenti, hogy az 1000-1600 körüli napi járatszámból 15 százalékban jeleztek az önkormányzatok olyan elmaradásokat, amelyek pótlást igényelnek.

A legrosszabb teljesítmény 70 százalék volt, a legjobb pedig gyakorlatilag 100 százalék. Az északi országrészben rosszabb volt a helyzet, délen meg valamivel jobb

– fogalmazott Rummer.

Hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy a járatok 15 százaléka egyáltalán nem indult el, hanem hogy ezekben voltak olyan mértékű elmaradások, amelyek pótlást igényelnek. Minden járat elindult, a sofőrök a helyszínen döntenek arról, hogy egy-egy utcába be tudnak-e menni.

Országosan naponta több ezer útvonalon mennek ki a kukásautók, egy-egy járat akár 3-5 települést is érint. Mindenhol a helyi szolgáltató felel a kukák biztonságos ürítéséért.

Csak Budapesten 150 ezer kilométert tettek meg

Varga Csaba, a MOHU Budapest hulladékgyűjtési és -szállítási főigazgatója szerint Budapesten naponta 230-260 kukásautó vonul ki, és a személyzet teljes állománnyal dolgozik. Hétfőn 234 jármű volt a terepen, ami több mint 800 fő munkáját jelenti.

„Üzemképességünk megfelelő, személyzet rendelkezésre áll. Reggel 4 órakor van az első kivonulás, mindenkinek megvan a napi feladata” – mondta Varga.

A társaság szerint a zord időjárás ellenére minden nap teljes kapacitással dolgoznak. Csak a MOHU Budapest területén az elmúlt napokban mintegy 150 ezer kilométert tettek meg összesen a járművek.

Miért nem tudnak bejutni?

A kukásautók fel vannak szerelve a megfelelő típusú „ipari” gumival és minden szükséges biztonsági eszközzel, de mivel 20-30 tonnás speciális járművekről van szó, havas, jeges időben nem tudnak behajtani csúszósabb utcákba.

Január 13-án az V. kerületben, a Molnár utcában nem tudtunk bemenni kukásautóval. A kerületi közszolgáltató megpróbálta síkosságmentesíteni, és ők csákánnyal törték fel a jeget. De az időjárás közbeszólt, délben újra próbáltuk, de akkor sem sikerült. Ma reggel végre be tudtunk menni. Ha egy belvárosi mellékutcába is ilyen nehéz bejutni, akkor mit mondjunk a vidéki utakra?

– példálózott Varga Csaba.

A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy hiába tűnik egy utca járhatónak, ha csak meredek lejtőn keresztül lehet megközelíteni, akkor a kukásautó nem tud odajutni.

„Lehet, hogy egy személyautó be tud kanyarodni egy szűk utcába, de egy kukásautónak egészen más bekanyarodni egy csúszós, havas, jeges terepen” – mondta.

A szolgáltatók folyamatosan egyeztetnek az Operatív Törzzsel és az önkormányzatokkal, hogy megtisztítsák azokat az utakat, ahová nem tudnak bejutni.

Ne húzzák vissza a kukákat, a kimaradás miatti többlethulladék elszállításra kerül

A megtisztított utakon a pótlást a normál járatokkal együtt végzik el országszerte. Így előfordulhat, hogy nem a megszokott reggeli időszakban, hanem délután, vagy akár több nappal később érkeznek meg a kukásautók.

A kukások folyamatosan dolgoznak, hogy mindenhova eljussanak. Kérjük a lakosságot, hogy hagyják kinn a kukákat, és ne húzzák vissza, mert a szemetet el fogjuk vinni

– kérte a MOHU.

A társaság azt is megerősítette: a jelenlegi helyzetben nem számít, ha valaki nem tudja lecsukni a kuka fedelét, vagy zsákokat is kihelyez mellé.

„A MOHU nem hatóság, nem fog ezért büntetni. Elvisszük mindenhonnan a szemetet. Ha már tele van a kuka, mert napok óta nem vittük el, akkor nyugodtan kirakhatnak mellé zsákokat is” – hangsúlyozta Ozoli Gábor, a társaság kommunikációs vezetője.

A kukák lecsukásának szabálya egyébként nem új, hanem egy évtizedes előírás, amit a MOHU nem vezetett be, csak átvett a korábbi szabályozásból.

Több mint félmillió fenyőfa vár elszállításra Budapesten

A téli időjárás a fenyőfagyűjtést is megnehezíti. Varga Csaba elmondta, hogy Budapesten vízkereszt után kezdődött a gyűjtés, különjáratok szállítják el a kidobott karácsonyfákat.

„Nem a kommunális hulladékkal együtt gyűjtjük, hanem külön „fenyőfa járatokat” indítunk. Amikor úgy látjuk, hogy már csak néhány fenyőfa van az utcákon, akkor a kommunális járatok viszik el őket” – mondta a főigazgató, aki megjegyezte, hogy tavaly még nyáron is találtak kihelyezett karácsonyfát.

A lakosok kétféleképpen helyezhetik ki a fenyőfát: a kommunális kuka mellé, vagy a több mint 250 gyűjtőpontba, amelyek listája a mohubudapest.hu honlapon érhető el.

A MOHU becslése szerint idén több mint 500 ezer darab fenyőfát gyűjtenek össze Budapesten.

Változott a gyűjtési rend

Rummer Gábor felhívta a figyelmet arra is, hogy van pár olyan település, ahol január elsejével megváltozott a gyűjtési rend.

Vannak olyan települések, ahol az adott utcákban tavaly szerdán kellett szállítani, idén meg már pénteken kell. Tájékoztattuk az önkormányzatokat és a lakosságot, de előfordulhat, hogy valaki a régi napon rakja ki a hulladékot

– mondta.

Ezért a MOHU arra kéri a lakosokat, hogy nézzék meg a hulladéknaptárt, amely minden szolgáltató honlapján elérhető.

Az elmaradt szállítás pontos időpontjával kapcsolatban a területi szolgáltatók tudnak tájékoztatást adni. Az ügyfélszolgálatok elérhetőségei megtalálhatóak a hulladékszállítási díj számláján, illetve a MOHU honlapján.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)