Karrierváltás mellett döntött Ungár Péter, a gyermekvédelemben fog elhelyezkedni. Az LMP-s országgyűlési képviselő a HVG-nek mondta el a jövőre vonatkozó terveit.
Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni
– jelentette be a politikus, hozzátéve, először az idősgondozásban tervezett elhelyezkedni.
Azt is elárulta, hogy nem a kegyelmi ügy kirobbanása miatt döntött arról, hogy ebben a szférában szeretne elhelyezkedni, elmondása szerint az ilyen ügyek mindig is közel álltak hozzá. „A jövőben már nem politikusként szeretnék ezzel foglalkozni” – mondta Ungár.
Megjegyezte azt is, hogy „egy gyerekotthonban dolgozni egyáltalán nem olyan, mint ahogy az a médiából látszik”, maga a gondolat pedig már 2024 szeptembere óta foglalkoztatta. Úgy véli, a botrányos ügyek elviszik a fókuszt a valódi problémáról, illetve a szakemberek munkájáról.
Önkénteskedik és mesterdiplomát is csinál
2024 novembere óta egy fővárosi gyermekvédelmi intézményben dolgozik önkéntesként. A legkisebb gyerekek, akikkel itt foglalkozik 3 éves, a legidősebb pedig 18. Hetente akár 4-5 alkalommal is önkéntes munkát folytat, azt azonban kérte a portáltól, ne árulják el az intézmény pontos nevét, ugyanis sokan furcsállhatják a pályaváltást, de azok az emberek őt „nem ismerik”.
Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gondoskodáspolitikai mesterképzésén tanul, így a szakirányú végzettségét is megszerzi. Tervez külföldön is munkát vállalni majd, hogy megtapasztalja, más országokban hogyan néz ki a gyermekvédelmi szakellátás.
Elmondta, hogy annak ellenére, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési képviselő választásokon, az LMP-ből nem lép ki. Nem tudta előrevetíteni, milyen sors vár így a pártra, hiszen az LMP létszáma folyamatosan csökkent az évek alatt. Tavaly februárban egy újabb képviselő kilépésével a frakciója létszáma öt fő alá csökkent, ezzel meg is szűnt.
Ungár Péterrel 2024 júniusában készített interjút az Index, melyben beszélt többek között az LMP-ről, a 2026-os választásokról, valamint az ellenzékről is. Ezt ide kattintva olvashatja el.
(Borítókép: Ungár Péter 2024. május 30-án. Fotó: Papajcsik Péter/ Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
