Balesetezett a Samsung-gyár dolgozóit szállító busz, de a dolgozókat inkább továbbvitték

Balesetezett a Samsung-gyár dolgozóit szállító busz, de a dolgozókat inkább továbbvitték


Képünk illusztráció! Samsung felirat a XIII. kerületi Gateway Office Park egyik irodaházának tetején. (Fotó: MTVA/ Róka Dániel)

Jászberény mellett még hétfőn halálos kimenetelű közlekedési baleset történt – egy autó ütközött össze egy busszal, ami a jászfényszarui Samsung-gyárba szállította a dolgozókat, a balesetben az autó vezetője meghalt –, és ugyan a buszon többen is megsérültek, ennek ellenére a Samsung gyár egy másik buszt küldött, amelyikkel beszállították a dolgozókat még a mentő kiérkezése előtt – írta a 444.hu.

„Konkrétan volt olyan idősebb hölgy, aki sokkos állapotban remegett, még az üzemen belül is. Állítólag csak később, napközben vizsgálták meg az érintetteket az üzemorvosnál, de nem hiszem, hogy ez a törvényes és megfelelő eljárás ilyen esetben” – írta a lapnak az egyik olvasó. A 444.hu megkereste az ügyben a Samsung Magyarországot, ahonnan azt írták: a helyszínen senki sem jelezte, hogy ellátásra szorulna. Közlésük szerint a balesetet szenvedő busz után haladt több másik samsungos busz, és miután a helyszíni egyeztetés után senki nem jelezte, hogy ellátásra szorulna, a mínusz 10 fokos hidegre való tekintettel átszálltak a mögöttük álló buszokra, amelyekkel továbbszállították őket. Ugyanakkor az a Samsung válaszából is kiderült, hogy később voltak olyan dolgozók, akiket kórházba kellett vinni „további kivizsgálásra, ahonnan a negatív leletek kézhezvétele után hazatérhettek”.

A teljes cikk itt olvasható.

Olvasd tovább itt: hang.hu