
A Medián az egyik legnagyobb befolyású közvélemény-kutató cég az ellenzéki oldalon. Nem is meglepetés, hogy a Tisza Párt háttér arzenáljában is előkelő helyet foglal el. Most viszont oda lehet az intézet imázsa, ugyanis a Demokratikus Koalíció alelnöke, Molnár Csaba olyan levelezést hozott nyilvánosságra, amely több kérdést is felvet. Az eset mellett a Mesterterv szakértői sem mentek el szó nélkül.Mráz Ágoston Sámuel az ügy kapcsán többek között egy módszertani csavart is felfedezett. Mint a szakértő kifejtette: „Azt mondta (Hann Endre – a szerk.), hogy a baloldali szavazók a közepesnél valószínűbben szavaznak a DK-ra. Tehát arra utalt, hogy nem csak megkérdezi a pártreferencitát, hanem utána az egyes pártok kapcsán azt is megkérdezi: mennyire valószínű, hogy rászavazna a megkérdezett személy. Azaz,
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
