
734,8 millió forintot fizetett ki a MÁV tavaly a 20 percet meghaladó késések után – derült ki a MÁV Csoport vasárnap kiadott közleményéből, amelyben statisztikai adatok tükrében mutatták be a vállalat 2025-ben elért eredményeit.
A MÁV szerint ugyanakkor az utasoknak kifizetett százmillióknál is „fontosabb mutató talán az”, hogy a húsz percnél hosszabb késésben érintett vonat- vagy buszjáratok aránya 3,1% körül alakult, ami közel fele az egy évvel korábbi, 5,9%-os aránynak. A közleményben rögzítették azt is, hogy az utas- és utazásszámokban érdemi, 10 százalékos növekedés történt 2024-hez képest. A szolgáltató ezt az új bérletekkel, vagyis a a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer bevezetésével magyarázta.
A közlemény szerint a vasúton a folyamatosan erősödő forgalmat a pályahálózat célzott felújításával, a lassújelek felszámolásával, valamint a járműállomány tudatos bővítésével, erősítésével igyekeztek támogatni támogatni. A VOLÁN-buszállományát – mint írták – 1000 vadonatúj jármű vásárlásával erősítették meg. Külön említésre méltónak tartották a 100 darab – jobb gyorsulást és takarékosabb működést biztosító – mozdony beszerzését is, illetve a használaton kívüli vasúti kocsik felújítását.
A MÁV szerint 2025-ben általában is javulást mutatott a menetrendszerűség: a személyszállító vonatok 81,35 százaléka hat percnél kisebb késéssel vagy késés nélkül érkezett a célállomásra. Ez a 2024-es 78,47 százaléknál mintegy 3 százalékponttal kedvezőbb érték.
A napi menetrendszerűség is kiegyensúlyozottabb volt, mint egy évvel korábban: a napon belüli ingadozás csökkenése és a szélsőséges bezuhanások elmaradtak, még a júliusi katasztrofális viharok idején sem csökkent 65% alá a napi pontosság
– magyarázta a késéseket a MÁV.
A menetrendszerűség javulása három főbb okra vezethető vissza: a célzott pályafelújításra, azaz a lassújelek feloldására, a korszerűbb mozdonyok szolgálatba állítására és az Országos Haváriaközpont működésére, amelynek köszönhetően a rendkívüli helyzetek kezelése gyorsabbá vált – olvasható a közleményben.
Olvasd tovább itt: 24.hu
