A szöveg egy megfigyelőtől származó kritika a Tanácsköztársaság idejéről, amely felfedi a politikai vezetők kettős beszédét és hatalomgyakorlását. Az író iróniával fogalmaz, amikor megemlíti a Lenin-fiúkat, akik Szamuely irányítása alatt végeztek emberekkel, miközben Kun Béla a proletárok javára osztotta ki a másoktól elvett ingatlanokat. A szöveg hangsúlyozza, hogy milyen könnyű mások kincsén élni, amikor az ember gyűlölete és bosszúja vezérli.
Az írás úgy tűnik, hogy a mai politikai légkört is megragadja, a „pannon Caligula” alattomosnak és cinikusnak tűnik, miközben örömét leli a hatalom megszerzésében. A fent említett politikai írásmódból érzékelni lehet, hogy sokan a jelenlegi hatalmat vissza akarják szorítani, a kormányzati képviselőket pedig gúnyolják és megbüntetnék. A szöveg a börtönigéretekkel és erőszakos cselekedetekkel társítva festi le a társadalom alsóbb rétegeiben lévő szorongást és frusztrációt.
Végül, az író kifigurázza a történelmi párhuzamokat, amikor utal a Tanácsköztársaság ismert jelszavaira, és elgondolkodik azon, hogy vajon a jövőben újra el fogják-e kezdeni a nagypolgári ingatlanok rekvirálását. A cikk végén a kérdések provokatív módon tükrözik a jelenlegi politikai helyzetet, és felvetik a hatalomra vágyó részvényesek zajos szándékait, akik a társadalmi feszültségeket kihasználva kívánják megvalósítani céljaikat.
Forrás mandiner.hu
