Az Európai Unió vezetői zárt ajtók mögött ültek össze, és egy informális találkozón vitatták a közös piac megerősítését és az uniós versenyképesség növelését. Orbán Viktor néhány kérdésre reagált, amelyekről közösségi oldalán is tájékoztatott.
Az ukrán fenyegetésekkel kapcsolatban így nyilatkozott: – Természetesen minden ország védi a saját szuverenitását, így mi is ezt tesszük. Nem hagyjuk, hogy fenyegetésekkel vagy zsarolásokkal befolyásoljanak – válaszolta a feltett kérdésre.
– Azért vagyunk most itt, mert az európai gazdaság csökkenő pályán van, ezt „brüsszeli nyelven” úgy fogalmazzák meg, hogy elveszíti versenyképességét – mondta a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint három intézkedést kellene hozni a gazdasági helyzet javítása érdekében:
békére van szükség minél hamarabb,
ne küldjünk pénzt Ukrajnába, ha a hazai gazdaság gyenge,
csökkentsük az energiaárakat.
Közben Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, hogy a kabinet döntött az árrésstop fenntartásáról. Ez az intézkedés mind a háztartási termékekre, mind az élelmiszerekre érvényes, ezért meghosszabbítják május végéig – mondta.
Forrás www.blikk.hu
