Vannak ritka történelmi együttállások, amelyek csak egyszer valósulnak meg az életben. Olyan személyek kerülnek ilyenkor térben és időben egymás mellé, akik külön-külön is a Teremtő hatalmas dobásainak számítanak, hát még együtt. Mintha a legnagyobb rocksztárok állnának egyszerre színpadra, vagy a legnagyobb írók tartanának közösen felolvasóestet és dedikálnának. Pontosan ilyen pillanat rajzolódott ki szombat délelőtt az Alkantarai Szent Péter-templomban a szentmise végével kezdődő Parma Fidei – Hit Pajzsa díj idei átadóján, ahol a ceremónia perceiben egymás mellett ült a Széchenyi-díjas Barsi Balázs ferences atya, Magyarország legnagyobb hatású hitszónoka, Sajgó Szabolcs jezsuita atya, valamint a díj idei kitüntetettje, a szerény és fáradhatatlan Reisz Pál atya.
Az oltár előtt ülő három figura három eltérő habitus, három különböző stílus, mégis ugyanazon történet három különböző metszete: hit, szolgálat, állhatatosság. Mintha a magyar katolikus közélet több évtizede sűrűsödött volna össze néhány négyzetméteren.
Istenem, add nekem Pál atya derűjét – sóhajthat fel az ember mindannyiszor, amikor meglátja az idős szerzetest a gyóntatófülkék felé csoszogni. Mert bizony Reisz Pál arcán átragyog a Krisztushoz tartozás békessége és szilárdsága, dacára a háta mögött lévő vészterhes időknek.
Reisz Pál neve tavaly ősszel került be az országos hírekbe, amikor egy Ferenciek téri tüntetés közben megszólalt a templom harangja. A helyzet gyorsan elfajult, néhány demonstráló berontott a templomba, az idős szerzetes pedig pillanatok alatt politikai indulatok kereszttüzében találta magát. A jelenet képei bejárták a sajtót: kiabálás, sértések, és egy szerzetes, aki zsolozsmáskönyvvel a kezében próbált megszólalni a zajban, és kiállni amellett, ami szent, és amit nem lehet bemocskolni a közélet aljasságaival.
Most egészen más hangulat fogadta Pál atyát, akinek az ünneplésére zsúfolásig megtelt a belvárosi ferences templom. Egykori osztálytársak, rokonok, paptestvérek, hozzá ragaszkodó hívek, frankások (a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium tanulói, tanárai), sok-sok keresztény.
A hit vállalása egzisztenciális kockázat
A homíliát a mise főcelebránsa, Bábel Balázs érsek mondta, és beszédében nem kerülte meg a kereszténység egyik legnehezebb, mégis legpontosabb tapasztalatát: a hit sosem volt konfliktusmentes állapot. Az evangéliumi boldogságmondások mentén arról beszélt, hogy Krisztus követése a történelem során újra és újra együtt járt elutasítással, üldöztetéssel, szenvedéssel.
Az apostolok megveretése, a vértanúk történetei, majd a 20. századi diktatúrák példái mind ugyanarra a logikára mutatnak. Arra a valóságra, amelyet Bábel Balázs egyetlen mondatban sűrített össze: voltak korszakok, amikor a hit vállalása nem világnézeti kérdés, hanem egzisztenciális kockázat volt.
A templomban ekkor érezhetően megváltozott a levegő. A mondat nem elméleti megállapításként hangzott, hanem nagyon is konkrét történelmi emlékezetként. A boldogságmondások logikája ebben az értelmezésben nem spirituális költészetként, hanem túlélési tapasztalatként rajzolódott ki: az evangélium szerinti boldogság nem a konfliktusok hiányát, hanem az állhatatosságot jelenti.
Ebben a megvilágításban Reisz Pál atya életútja szinte példázattá nemesedett.
A díj, amely a csendes túlélésről is szól
A Parma Fidei – Hit Pajzsa díj filozófiája pontosan ebből a tapasztalatból született. Az apostoli nuncius üzenete is erre erősített rá: nemcsak azok tekinthetők a diktatúra áldozatainak, akiket bebörtönöztek vagy fizikailag bántalmaztak, hanem azok is, akik évtizedeken át megfigyelés, fenyegetés, zsarolás és folyamatos nyomás alatt éltek.
Ez az értelmezés Reisz Pál atya életútjában különösen élesen rajzolódik ki.
Gyöngyösön született, olyan családban, ahol a politika nem elméleti kérdés volt. Édesapját az államosítás után eltávolították az iskola éléről, később csak fizikai munkát végezhetett. A család társadalmi lecsúszása nem egyéni tragédia, hanem rendszerszintű következmény volt. Reisz Pál gyerekkorában így tanulta meg, hogy a hithez való ragaszkodásnak ára van, még ha ezt akkor nem is így nevezte volna.
Az esztergomi ferences gimnáziumba is részben ez az út vezetett. Ott lett diák, majd tanár, később igazgató, és ott tapasztalta meg belülről az állambiztonsági megfigyelés világát is. Ügynökjelentések, beépített emberek, állandó bizonytalanság – a korszak logikája mindenkit körülvett.
„Most el kell viselnie a dicséretet”
Az elismerést Horváth Béla, a díj alapítója, kurátora, Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita, a múlt évi díjazott, valamint Sajgó Szabolcs jezsuita pap, jószolgálati nagykövet nyújtotta át. A laudációt Sajgó Szabolcs jezsuita atya mondta, és beszédében a hitet nem elvont teológiai fogalomként írta le, hanem eligazító fényként. A „hit fénye pajzs a sötétség ellen” gondolat nem puszta retorikai fordulatként hangzott, hanem egy olyan nemzedék tapasztalataként, amely pontosan tudja, milyen a sötétség.
A beszéd közben egy oldott, emberi pillanat is feloldotta az ünnepélyességet. Sajgó Szabolcs mosolyogva jegyezte meg, hogy Reisz Pál atyának szerénysége és visszahúzódó természete ellenére most „el kell viselnie a dicséretet”. A templomban halk nevetés futott végig – ritka, de nagyon is beszédes reakció az ünneplés alanyát tekintve.
Reisz Pál atya köszönetmondása csak ráerősített erre a szeretetteli hangulatra. Nem diadal, nem ünnepélyes pátosz, hanem szinte zavarba ejtő szerénység jellemezte szavait. Amikor a korábbi díjazottak névsoráról beszélt, nyíltan kimondta: nem tartja magát olyan méltónak, mint sok elődje.
Nem akartam celeb lenni
− utalt a Ferenciek téri incidensre, megemlítve, hogy hirtelen olyan szerepbe került, amelyet sem nem keresett, sem nem kívánt. A konfliktust pedig nem harci metaforákkal idézte fel, hanem egyetlen súlyos mondattal:
„Gyűlölettől eltorzult arcú és lelkű emberekkel találkoztam, ezek mégis nemzettársaim.”
Váratlan fordulattól csendesedett el a templom
A köszönetmondás legváratlanabb fordulata ezután következett. Reisz Pál atya nem reagált, nem értelmezett, nem vádolt. Ehelyett arra kérte a templom közösségét, hogy imádkozzák el vele hangosan Szent Mihály arkangyal imáját azokért, akik a templom ajtajában akkor rárontottak.
A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk
– zúgták a hívek a ferences szerzetessel.
Hosszú, vastapsba forduló, szinte elementáris erejű elismerés követte a gesztust, olyan, amely ritkán tör fel szakrális térben. A templom öreg falai szinte beleremegtek. És ebben a pillanatban a díj értelme hirtelen kézzelfoghatóvá vált. A liturgia záróakkordjaként a Frankás Öregdiák Kórus hangja töltötte be a teret. A több évtizedet átfogó közösség szinte láthatatlan hidat vont múlt és jelen közé. Fuvolaszó, orgonahang, ismerős liturgikus dallamok, ismerős arcoktól.
De ahogy katolikusok között megszokott, a templom közössége elénekelte együtt az Apostoli Magyar Himnuszt, a Boldogasszony Anyánkat is.
A díj, amelynek jelentése folyamatosan tágul
A Parma fidei – Hit pajzsa díjat idén huszonötödik alkalommal adták át, Reisz Pál atyával pedig a harmincadik kitüntetetthez érkezett el az elismerés. A díjat 2002-ben Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő és Gyurkovics Tibor író alapította azzal a szándékkal, hogy emléket állítsanak azoknak az egyházi személyeknek, akik a kommunista diktatúra éveiben is hűségesek maradtak hitükhöz és magyarságukhoz.
Az elmúlt negyedszázad díjazottjai között olyan ismert és meghatározó egyházi személyek szerepeltek, mint Bolberitz Pál professzor, Olofsson Placid bencés szerzetes, Kerényi Lajos piarista atya, Balás Béla püspök, Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, valamint Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek.
Az évek során a díj jelentése fokozatosan kitágult. A kuratórium frissen bejelentett új értelmezése szerint az elismerés ma már nem kizárólag azokra a papokra és szerzetesekre irányul, akik közvetlen fizikai megtorlás áldozatai voltak, hanem mindazokra, akik évtizedeken át megfigyelés, fenyegetés, egzisztenciális nyomás és verbális erőszak közepette maradtak hűségesek hitükhöz.
A Parma fidei így nem pusztán emlékezés, történelmi tanúságtétel.
(Borítókép: Reisz Pál atya 2026. február 21-én. Fotó: Németh Kata / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
