Ma, amikor a szomszédságunkban több ezer ember veszíti életét, és milliók élete tönkremegy, sokszor eszembe jut apám, aki 1916-ban született. A második világháború idején fiatal felnőtt volt, hiszen harmincas évei közepén járt, amikor hadifogságból tért haza. Édesanyámmal harmincévesen találkozott, s ez a krisztusi korban való ismerkedés mély nyomot hagyott az életükben.
Apám a háborús élményeit különböző dokumentumokkal és fényképekkel örökítette meg, melyeket egy albumba gyűjtött. Gyermekként gyakran lapozgattam ezt a gyűjteményt, és leginkább az a történet maradt meg bennem, amikor egy orosz aknatámadás következtében Manci, a gyönyörű ló megmentette az életét. A ló a repeszeket elnyelve csendesen elpusztult, ezzel édesapám elől védve őt.
Képzeltem a Szovjetunió végtelen hómezőinek szürkeségét és a harctér reménytelenségét. Az elfagyott embereket, a meghaltakat, és apám katonai bíróság elé állítását, amikor egysége egy éjszaka alatt a szovjet vonalakhoz szökött. Azzal vádolták meg, hogy nem megfelelően vigyázott az általa vezetett katonákra, ezért halálra ítélték. Végül egy váratlan orosz tüzérségi támadás mentette meg, amely után az orosz csapatok elfoglalták a falut.
Forrás mandiner.hu
