Jók leszünk, avagy a sokféle igazság
Meséljünk arról, hogy honnan érkezünk
Egy iskolának adtak nevet, amely a város szélén található: Két Kapu Iskolája. Valóban két kapu vezetett be, mindkettő fölött a „Jók leszünk” felirat állt. A diákok, akik oda jártak, különböző háttérrel rendelkeztek, és ezért más-más kapukon léptek be, bár az udvar és az osztálytermek közösek voltak.
Az egyik kapu mögött olyan gyerekek álltak, akik tudták, mit jelent a jónak lenni az iskolában. Ismerték a szabályokat, tudták, mikor kell csendben maradni, mikor kell kezet emelni, várni a sorukra, és mikor kell meghallgatni a tanárt. A másik kapu mögött viszont olyan gyerekek álltak, akik más tapasztalatokkal érkeztek. Ők tudták, hogy gyorsan kell reagálni, hogy hangosnak kell lenniük, ha észre akarják venni őket, és hogy aki erősebb, az maradhat talpon.
Amikor a tanárnő, Ági néni azt kérte, hogy legyenek jók, az egyik padsorban a gyerekek tudták, hogy mit vár tőlük, míg a másik padsorban a gyerekek zavartan néztek egymásra. Nem azért, mert rosszak voltak, hanem mert eltérő elképzeléseik voltak a közösségi normákról.
Ági néni számára világossá vált, hogy a „jó” kifejezés nem egy és ugyanaz mindenki számára. Ő előbb úgy gondolta, hogy ha kevesebb elvárást támaszt a nehezebben boldoguló gyerekekkel szemben, egyszerűbb lesz. Eleinte úgy tűnt, hogy ez működik, hiszen csendesebbek lettek az órák, de a gyerekek egy része eltűnt a tanórákról. Bár fizikailag jelen voltak, egyre ritkábban tettek fel kérdéseket, és egyre kevésbé jelentkeztek. Mintha azt kezdték volna elhinni, hogy az iskola világa nem az ő világuk.
Egy reggel Ági néni két kört rajzolt a táblára: az egyik a gyerekek világát, a másik az iskola világát reprezentálta. A két kör nem találkozott, de Ági néni egy vonallal összekötötte őket, elmondva, hogy ez egy híd.
Azóta a Két Kapu Iskolájában nemcsak a gyerekek tanultak, hanem a különböző padsorokban ülő diákok is egymástól, és Ági néni is tanult tőlük.
Ági néni felismerte, hogy a probléma nem a gyerekekben rejlik, hanem abban, hogy két különböző világ próbál együtt működni, anélkül, hogy valóban megértenék egymást.
A tanulság az, hogy a hátrányos helyzetből érkező gyerekek nem feltétlenül tudnak kevesebbet, csak más tapasztalatokkal járulnak hozzá az iskolai környezethez. Más szabályokat tanulnak, más ritmusban élnek, és sokszor más túlélési stratégiákkal érkeznek, de az oktatási rendszer rigiditása nem értékeli ezeket. Így a deprivált háttérből érkező gyerekek már az iskolában azt tanulják meg, hogy a szabályozott működés nem nekik való. Ez a gyermekkori tapasztalat gyakran előjön, amikor a rendszerrel kapcsolatba kerülnek, legyen szó ügyintézésről vagy a munka világába való belépésről.
Milyen jelentése is van pontosan a jónak lenni fogalomnak, és mi lehet a megoldás egy olyan helyzetre, ami társadalmi problémává vált? A Másik út podcast legújabb epizódja ezen kérdések megválaszolására fókuszál.
Nyitó kép: Mészáros György, oktatáskutató
Forrás hvg.hu
