Vannak olyan sajátos pillanatok, amikor a politikai kommunikáció nemcsak a valósággal, hanem korábbi kijelentéseivel is ellentétbe kerül. A Békemenet kapcsán kialakult számháború éppen ilyen helyzetet teremtett: úgy tűnik, a propaganda már arra sem emlékszik, amit tegnap mondott.
A kormánypárti kommunikáció az elmúlt évek során folyamatosan százezres vagy akár több százezres résztvevőkről számolt be a Békemenettel kapcsolatban. Volt, amikor 200 ezerről, máskor 300 ezerről, sőt még ennél nagyobb számokról beszéltek. A hangsúly mindig ugyanaz volt: „minden idők legnagyobb” rendezvénye zajlik, történelmi tömeg, példátlan támogatottság.
Most azonban hirtelen egy új szám kerül elő: 180 ezer, és máris megjelenik az állítás, hogy ez a „mindenkori legnagyobb Békemenet”. Az emberekben joggal felmerül a kérdés: hogyan lehet a 180 ezer nagyobb, mint a korábban említett 200 vagy 300 ezer?
A válasz valószínűleg nem matematikai, hanem politikai jellegű. A propaganda logikája ugyanis nem az emlékezetre, hanem a pillanatnyi üzenetre épít. Ha ma az a cél, hogy történelmi tömegről beszéljenek, akkor az az is lesz. Ha tegnap más szám volt kedvező, akkor az volt a „valóság”.
Ez azonban egy bizonyos pont után már nem csupán kommunikációs túlzás. Inkább annak jele, hogy a rendszer saját narratíváját sem tudja nyomon követni. Olyan ez, mint amikor valaki minden nap új mesét talál ki, majd másnap már el is felejti, mit mondott korábban.
És ezekben a helyzetekben a szituáció kissé groteszk lesz. Nem azért, mert a politikai világban ne lennének túlzások vagy kampányígéretek – ezek bárhol előfordulnak. Hanem azért, mert már az emlékezés látszata sem fontos.
A Békemenet létszáma körüli viták, becslések és politikai jelentések lehetségesek. De ha ugyanaz a kommunikáció egy évben több százezres tömegről beszél, majd néhány év múlva egy kisebb számot nevez „minden idők legnagyobbjának”, akkor ott nem az adatokkal van baj.
Csupán arról van szó, hogy a propaganda saját magán is elveszítette az irányítást.
És talán ebben rejlik a legfontosabb üzenet. Nem az, hogy mekkora volt a tömeg, hanem hogy a kommunikáció már arra sem képes, hogy emlékezzen, mikor és mit állított.
A politikai propaganda így végső soron önmaga karikatúrájává válik – egy elhamarkodott szivarvéggé a történelem asztalán.
Forrás kormanyvaltas.hu
