Monroe Price írásaiban a családi örökség és a Bécsből Amerikába vándorolt kis csecsebecsék jelentősége állt a középpontban. Szülei Bécsből hozták át ezeket a tárgyakat, hiszen Price, aki gyermekkorában elüldözésre került, mélyen kötődött a császárvároshoz, amelyet szenvedéllyel szeretett. Számára ezek az emlékek nem csupán puszta ingóságok voltak, hanem egy széteső világban a folytonosság jelképét jelentették. Bécs ezzel együtt a remények és ígéretek városa is volt, amit az új kontinens biztonságában igyekeztek újraértelmezni.
Price, aki egy időben a Legfelső Bíróságon is dolgozott, mindig hangsúlyozta, hogy a törvények mögött az emberi gyengeség rejlik. Rávilágított arra, hogy nem államgépek, hanem emberek hoznak döntéseket, akik ugyanúgy szembesülnek a jövő félelmeivel, mint bárki más. E meglátásai rendkívül értékes tapasztalatokat nyújtottak kollégái és tanítványai számára. Lawrence Lessig, a Harvard jogászprofesszora is elismerte Price munkáját, kiemelve, hogy ő azok közé tartozott, akik mélyen értették a technológia és a szabadság közötti összetett kapcsolatot.
Monroe Price jelenlétével gazdagította mindazokat, akik ismerték őt. Nagyvonalúsága, jósága és szabadságszeretete maradandó nyomot hagyott az emberek szívében. Szavai és tettei nyomán érezhetővé vált Elie Wiesel gondolata is: az, aki tanúja mások szenvedésének, magára is felveszi a tanúság terhét. Price életműve tehát nemcsak egyéni tapasztalat, hanem egy kollektív emlékezet is, amely a XX. század viszontagságait reflektálta.
Forrás mandiner.hu
