Az idős asszony éveken át segített a környéken élő, nehéz sorsú embereken – köztük későbbi gyilkosán is, akinek többször adott kölcsön. A Fővárosi Törvényszék szerint a vádlott „éppen azt a személyt ölte meg, aki segítő kezet nyújtott neki”.
A bíróság csütörtökön hirdette ki az ítéletet. A férfi legkorábban 35 év múlva szabadulhat feltételesen, társát pedig három év börtönre ítélték, amiért segített eltüntetni a gyilkosság nyomait. Az ítélet nem jogerős, mindkét vádlott fellebbezett.
A Hős utca angyala
Gyöngyi nénit mindenki ismerte a hírhedt X. kerületi nyomortelepen. A helyiek csak „a Hős utca angyalának” hívták, mert mindig segített annak, aki bajba jutott. Bár maga is nehéz körülmények között élt, évek óta igyekezett támogatni a környezetében élő rászorulókat.
Török Réka, a Heti Napló riportere hat éven át forgatott vele, és később úgy fogalmazott: „Szerintem csak hetek választották el attól, hogy kiszabaduljon onnan.” Az asszony 2022-re már megkapta az új lakását, amelyet saját kezűleg kezdett felújítani – néhány héttel később azonban megölték.
Pénzért ölte meg
A vádlott és társa jövedelem nélkül éltek a Hős utcában, és tudták, hogy az idős nő otthon tart készpénzt. A férfi többször is kért tőle kölcsönt, de a pénzt sosem fizette vissza.
2022. október 18-án este ismét pénzért ment át hozzá. Amikor az asszony számonkérte, a férfi rátámadt: nyakon ragadta, az ágyra lökte, majd többször megszúrta egy késsel. Gyöngyi néni a helyszínen meghalt. A gyilkos ezután átkutatta a lakást, elvitt 400 ezer forintot és egy telefont, majd visszatért, hogy eltüntesse a nyomokat – még tüzet is gyújtott a lakásban. Társa a lépcsőházban figyelt, amíg a férfi bent volt. A Fővárosi Törvényszék szerint a cselekmény kiemelten kegyetlen volt, és külön súlyosító körülmény, hogy az áldozat korábban többször segítette a vádlottat.
Olvasd tovább itt: index.hu
